Már eddig is tudtuk, hogy a Chiron a szuperlatívuszok autója, és most még egy téren elsőségre tör a Bugatti büszkesége. Bemutatták az újonnan fejlesztett féknyerget, ami 3D nyomtatással készült, titánból.

1500 lóerős, négy turbós, tizenhat hengeres motorjával a Bugatti Chiron eddig is a csúcsot képviselte a szuperautók között, és most még egy apró, de annál fontosabb téren döntött rekordot a gép. Bemutatták ugyanis a Chiron újonnan fejlesztett féknyergeit, amelyek a legnagyobbak, amit valaha személyautóra szereltek.

Azt leszámítva, hogy a formájával műalkotásnak is beillik, a Chiron új féknyerge papírnehezéknek egy kicsit nagy lenne, inkább asztaldíszként állná meg a helyét. 41 centiméter hosszú, 21 centiméter széles és 14 centiméter magas. Mégis csupán 2,9 kilogrammot nyom, míg az eddig használt, fenti képen látható alumínium darab 4,9 kilós volt.

Nem csak ezért váltottak új fékekre. Az anyaga ugyanis sokkal ellenállóbb, a titán, alumínium és vanádium ötvözetének minden egyes négyzetmillimétere 125 kilogrammot képes elviselni deformáció nélkül. A gyártását is ki kellett találni: 3D nyomtatással készült, a 2213 réteget négy 400 wattos lézerrel olvasztották rá, úgyhogy egy alkatrész 45 órán keresztül készül.

Most már érthető, miért tartjuk a Bugatti Chiront a világ egyik legjobb autójának. Ha még többet akarsz róla tudni, nézd meg azt is, hogyan gyártják:

Nézz be a gyárba, ahol a Bugatti Chiron készül

Nincs futószalag, nincsenek robotok, patikatisztaságú csarnokban szerelik össze az 1500 lóerős szuperautót. Elmondjuk, hogyan.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés