Karácsony előtt idén is ünnepi fényekbe öltözött a legtöbb város, és ahol a Bugatti főhadiszállása is található, ott az adventi díszítés sem mindennapos.

Onnan tudod, hogy a Bugatti szülőhazájában jársz, hogy a főtéren a márka egyetlen példányban készülő szuperautóját állítják ki adventi dekorációnak.

A Bugatti megalkotta a legdrágább új autót, itt a La Voiture Noire

11 millió euróba kerül, ez 3,5 milliárd forintot jelent.

Molsheimben az ünnepi fények közt, egy üvegkalitkában bújt meg a La Voiture Noire, amit 2019-ben lepleztek le, és ami a márka alapításának 110-edik évfordulójára a legendás Type 57 SC Atlantic emlékét idézi fel.

Ettore Bugatti ebben az elzászi városban alapította meg a cégét automobilok gyártására, és itt működik ma is a világ egyik legkülönlegesebb autógyára.

Nézz be a gyárba, ahol a Bugatti Chiron készül

Nincs futószalag, nincsenek robotok, patikatisztaságú csarnokban szerelik össze az 1500 lóerős szuperautót. Elmondjuk, hogyan.

Molsheim idén nem rendezhetett karácsonyi vásárt, de a Bugattinál úgy gondolták, hogy a karácsonyfa mellé kiállítják a legféltettebb kincsüket, amit nemcsak az adventi időszakban, hanem március végéig lehet megnézni.

A színe után La Voiture Noire névre keresztelt 1500 lóerős szuperautóról a bemutatója óta csak annyit árultak el, hogy nettó 11 millió euróért már eladták,

ez bruttó 5 milliárd forintot jelent. Egy időben azt beszélték, hogy Cristiano Ronaldo vette meg, de ezt a hírt azóta sem erősítették meg. A molsheimi főtéren egyébként csak az életű makettje áll.

Ez is érdekelhet:

Fantasztikus képeken az eddigi legextrémebb Bugatti

Itt a bizonyíték, hogy valóban létezik a Bolide.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A cirkálósúly bajnoka – Mercedes-AMG GT 63 4matic+

További cikkeink a témában