A brit szerint semmi oka nincs itt hagyni a sportágat.

A 36 éves McLaren pilóta már elég öreg rókának számít a sportágban, hiszen már 2000 óta a mezőnyben van. A brit múlt évben már komolyan elgondolkodott azon, hogy visszavonul, akkor azonban úgy döntött, hogy még egy évet marad. De a legutóbbi nyilatkozata alapján Button mégis inkább maradna még pár évet.

„Nagyon meglepődnék azon, ha azok a pilóták, akik 18-19 évesen jönnek a sportágba, szintén le tudnának itt húzni egy 17 évet, hiszen nagyon sokat változott a Forma-1 hozzáállása a dolgokhoz” – nyilatkozta a Sky Sportsnak.

„Úgy gondolom, hogy nagyon szerencsés voltam, hogy folyamatosan tudtam javulni az évek során és maradni tudtam, hiszen minél nagyobb tapasztalatom lett, annál értékesebb lettem. Fernandóval is ugyanez a helyzet. Mi ketten már elképesztően régóta itt vagyunk a Forma-1-ben, és szerintem a csapat is ezért szeretett volna minket, akkor is, ha már 35 és 36 évesek vagyunk.”

„Csupán annyit kell tennünk, hogy fittek maradunk, és minden szempontból a toppon legyünk, és ha ez megvan, akkor igazából nincs okunk itt hagyni a sportágat szimplán a korunk miatt.”

„Amikor beülsz az autóba, akkor át kell venned egy teljesen más személyiséget. Ha erre nem vagy képes, az egy elég nagy probléma. Át kell szellemülnöd, amikor kiszállsz az autóból, mert különben a szponzorok nem fognak akarni veled dolgozni, és ha nincs szponzorod, még jó pilótaként is kevés esélyed van.”

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Még nagyobb szám lett a hat és hét üléssel is kérhető Mazda CX-80

További cikkeink a témában