A pilóta szerint a Forma-1-nek jobban kéne vonzania a fiatalokat.

A Liberty Media befejezte a Forma-1 átvételét, miután megszerezte a kezdő 18.7 %-ot a CVC Capital Partners-től. Az üzlet az amerikai cég által, valószínűleg egy új éra hírnöke.

Button, aki az utolsó versenyen Olaszországban bejelentette, hogy a következő szezonban nem versenyez, elvárja a Liberty Mediától, hogy megragadja a kezdeményezést.

"A Forma 1 új tulajdonosainak vonzaniuk kell egy fiatalabb közönséget, hogy biztosítsák a sport jövőjét” - figyelmeztetett Jenson Button.

“Abból, amit én láttam, ők érdekeltebbek, hogy megszerezzenek egy sokkal fiatalabb közönséget. Olyasmi, amire szükségünk van. Az átlag életkor nagyon magas, ahhoz képest, amilyennek lennie kellene. Annak ellenére, hogy van egy 18 évesünk a rácson, Max Verstappen. Az átlag magasan a harmincas korosztály, talán a negyvenesek eleje, szóval szükség lenne ezen változtatni. Meg kell céloznunk a fiatalságot és egy fiatalabb generációt.”

“Ez egy technológiailag nagyon fejlett sport, szóval azt gondolnád, hogy sok az érdeklődő. De nincs a fiatalságból. Amint belemélyesztik fogukat a sportba, imádni fogják.”

Button, a 2009-es világbajnok, a Pokemon Go jelenséget használta - ami érzékeli a játékosok helyét, hogy elfogjanak lényeket, a mobiljaikat használva-, hogy illusztrálja, hogyan kellene a sportnak vonzania a fiatalabb rajongókat.

A McLaren pilótája megosztott egy videót, amit egy szingapúri bevásárlóközpontban vett fel szerda este, amiben elismerte, mennyire zavarbaejtő volt látni, hogy rengeteg ember kiveszi a részét ebből az hóbortból.

Button hozzátette, “Ez volt múlt éjjel a bevásárlóközpontban. Az összes ember egy irányba sétált, és tudjátok miért? Pokemon.”

“Körülbelül 2000 ember sétált ugyanahhoz a ponthoz, a bevásárlóközponton és az úton keresztül, mert ott egy elkapnivaló Pokemon. Ne már! Hát a Forma-1 nem sokkal érdekesebb, mint az? Az kéne, hogy legyen. Azt gondolom, hogy az. De ha ők meg tudnak szerezni ennyi embert, hogy érdeklődjenek aziránt, hogy pöccintsenek valami sárga pontra, ami valójában ott sincs, akkor nekünk is kéne."

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Ilyen lesz a Kawasaki első hidrogénhajtású motorkerékpárja

340 lóerős családi villanybusz a Volkswagen ID. Buzz GTX

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés