Jenson Button szerint az FIA sokkal figyelmesebb lett a pilótákkal szemben, mióta a GPDA (Grand Prix Drivers Association) nyílt levélben panaszkodott a sportág vezetőségének, hogy ki vannak hagyva a döntéshozásból.

Button, aki már 296 versenyhétvégét tudhat a háta mögött, jelenleg a legtapasztaltabb pilóta a rajtrácson, Alexander Wurz elnökkel és Sebastian Vettellel együtt írta alá a levelet, amiben kritizálták a vezetőség munkáját. Nem akartak nagy dolgot, csupán annyit, hogy legyenek bevonva az olyan döntések meghozatalába, ami őket is direkt érinti.

A veterán pilóta szerint a levél megtette a hatását, mert azóta sokkal nyíltabb a kommunikáció a FIA és a GPDA között.

„Úgy érezzük, hogy most már számít a szavunk, ugyanis az FIA sokkal nyíltabb felénk a levelünk után. Ez persze általában zárt ajtók mögött történik, nem pedig nyíltan a médiában, talán ezért sem kapott nagy figyelmet a dolog.”

Rengeteg szabály, ami jelenleg a Forma-1-ben kérdéses, érinti a pilótákat. Ilyen például a pályavonalak betartatása, a rádiós üzenetek korlátozása, és a halo védelem elhalasztása jövőre. A GPDA továbbra is szeretné, ha releváns lenne ezekben a kérdésekben is a véleménye.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Sainz olyan ajánlatot kapott, amivel még a Red Bull sem tud versenyezni

További cikkeink a témában