Jenson Button nem örül annak, hogy sokak összehasonlítják a volt csapata, a Brawn és a most domináns Mercedes sikereit.

A brit pilóta nemrég nyilatkozta, hogy szerinte mennyire rosszat tesz a Mercedes egyeduralma a sportágnak. Erre sokan felkapták a fejüket, hogy de hát Button is pont ugyanígy nyerte a világbajnoki címét, amikor a Brawn-csapat használta ki a legjobban a szabályok adta kiskapukat. Ez a kijelentés persze nem tetszett túlságosan a pilótának.

„Eléggé idegesít, amikor az emberek összehasonlítják a két dolgot. Semmi hasonlóság nincs köztük. A Mercedes egy hatalmas pénzügyi erőforrásokkal rendelkező csapat, ami utcai autókban is jártas, és minden egyes futamot megnyernek. Mi pedig nem nyertünk meg mindent.”

„Az év eleje jól indult nekünk anno, nyertünk jó pár futamot, de nem voltunk állandóan pole-ban, vagy egyáltalán az első sorban, maximum az esetek felében. Mi jól versenyeztünk és felküszködtük magunkat az élre, aztán a hatodik futamtól már nem is nekünk volt a legjobb autónk.”

„Nekik pedig már a harmadik éve a leggyorsabb az autójuk a rajtrácson, úgyhogy nincs miért összehasonlítani minket velük. Nem azt mondom, fantasztikus munkát végeznek, jó a hátterük, a csapatuk és a pilótáik is. Új szabályok kellenének ahhoz, hogy le tudjuk győzni őket, mert különben semmi esélyünk nincs.”

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés