Az 1968-as Camaro már úgy is igazi álom, ahogyan kigördült a gyárból. A képeken látható példányát hozzáértő kezek varázsolták modernebbé, de közben megmaradt belevaló izomautónak. Öröm nézni minden részletét.

A modernizált veterán autó őrületes divat, és ezt a Camarót úgy építették át, hogy akkor sem lehet kifogásod ellene, ha egyébként nem szívleled a tuningot. 2016-ban készült el a Kindig It műhelyében, ahol áramvonalasították egy kicsit, például a karosszéria vonalába simuló kilincsekkel.

A ragyogó fekete fényezése az eredetileg a Mercedesnek kikevert Sikkens festék, amit a felvitele után políroztak és kerámia bevonattal látták el. Jól illenek hozzá az elöl 19, hátul 20 colos, csillogó krómos kerekek, és még jobban passzol a vörös bőrrel bevont belső.

Ez a ’68-as Camaro pedig úgy megy, ahogyan kinézed belőle,

a hatalmas motorházába ugyanis egy 7,4 literes GM Performance V8-as került 635 lóerővel, aminek az erejét hatfokozatú kézi váltóval lehet beosztani, a futóművet és a féket is hozzá igazították.

A Camaro, aminek az építését egy tévéműsorban is nyomon lehetett követni, 2019. januárban a Barrett-Jackson aukcióján keres új tulajdonost.

Ez is érdekelhet:

Kihagy a szívverésed ezt a finoman modernizált Camarót látva

1000 lóerős lett ez a ’69-es Camaro, amit te is kérdés nélkül elfogadnál.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hamarosan itt az új BMW X3

További cikkeink a témában