A Corvette régen is kapható volt nyitható tetős változatban, az újat pedig ismét csak ilyenben kapni. A kivehető targatetős után bemutatták az igazi kabriót, ami lenyitható keménytetőt kapott.

1953-ban eleve kabrióként mutatkozott be a legelső Corvette, és a nyitott tetős változatok végig kísérték a típus történetét. A legújabb generáció érdekessége, hogy középmotoros felépítésre váltott, és többek közt ez tette lehetővé, hogy eleve nyitott tetős modellként tervezzék meg. Már a kupénál is kivehető a targatető, ez itt pedig a teljesen lenyitható változat.

A Corvette Convertible keménytetőjét hat elektromotor mozgatja, 16 másodperc alatt lehet lenyitni,

50 km/órás sebességig akár menet közben is. A kompozitból készült tető alapból a karosszéria színére fényezett, felárért szénszálmintás változatban is lehet kérni. Az ülések mögött üveg szélterelő hajtható fel, szintén gombnyomásra.

A motorja kabrióként is 6,2 literes V8-as szívómotor, ami 495 lóerős és 637 Nm a legnagyobb nyomatéka.

A nyolcfokozatú duplakuplungos váltóval szerelt Corvette ezzel három másodpercen belül gyorsul nulláról százra. A kupé gyártása 2019 végén kezdődik, a kabriót egy kicsivel később, 2020 első negyedében veszik fel a gyártásba.

Ez is érdekelhet:

Európai mintára középmotoros lett a vadonatúj Corvette Stingray

Az arányai megváltoztak, és gyorsabb is lett.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

Ilyen lesz a Kawasaki első hidrogénhajtású motorkerékpárja

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés