Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Mit tehettek azok az olasz gyártók, akiknek nem volt elég pénzük saját motort fejleszteni, de sportkocsijukkal felvették volna a versenyt a Ferrarival, Maseratival és Lamborghinivel? Amerikai V8-ast szereltek be, és az alábbi legendás típusok bizonyítják, hogy jól tették!

De Tomaso Longchamp (1972-1989)

Oké, az első példa formája nem valami megnyerő, pedig a Ghia stúdió felelt érte, de nemcsak a motort, hanem más alkatrészeket is külső gyártótól szerezték be, a fényszórók például a Ford Granadáról származnak.

5,8 literes V8-asa pedig a Fordtól, a 330 lóerős Longchamp ezzel 240 km/órás sebességet ért el, ami elég jól hangzott a hetvenes évek végén. Akkor még az elsőkerék-hajtás is inkább előremutatónak számított, a 17 év alatt 395 példányt gyártott belőle a De Tomaso.

Iso Rivolta (1960-1972)

Giotto Bizzarrini, a legendás Ferrari 250 GTO megalkotója ekkor még az Isónál dolgozott, a stílusos Rivolta pedig műszakilag sem volt lebecsülendő.

5,4 literes V8-asa a Corvette-ből származott, akárcsak a négyfokozatú váltó, amin át a hátsó kerekek kapták a hajtást. A 350 lóerős Rivolta ezzel 6,1 másodperc alatt gyorsult százra és 229 km/óra volt a végsebessége. 12 évig gyártották, ez alatt az idő alatt 797 példány készült belőle.

De Tomaso Mangusta (1967-1971)

Giorgetto Giugiaro a Ghia tervezőjeként álmodta meg a Mangusta formáját, ami a De Tomaso egyik legismertebb sportkocsijává vált, és 1967-ben elég különlegesnek is számított a szárnyas gépháztetővel.

4,7 literes V8-as Ford-motorja 306 lóerős volt, amivel elég gyors tudott lenni, de a Mangusta inkább volt szép, mint jó. A középre beépített motorral rossz volt a súlyelosztása, az utastere is szűkös volt. A négy éve alatt 401 példányt gyártottak belőle.

Bizzarrini 5300 GT (1965-1968)

Nem véletlenül néz ki úgy ez a Bizzarrini, mint egy versenyautó, hiszen tulajdonképpen az is. A már említett Giotto Bizzarrini nem jött ki az Iso tulajdonosával, Renzo Rivoltával, ezért saját műhelyt alapított, ahol az Iso Grifo versenyváltozatából készített utcai sportkocsit.

5,4 literes V8-as Corvette-motorja 365 lóerős volt, a karosszériája könnyűfémből készült, sokak szerint az 5300 GT tulajdonképpen a Ferrari 250 GTO továbbfejlesztett változatának számít. 133 darabja készült el.

Iso Grifo (1965-1977)

Az egyik legismertebb példája az olasz stílus és az amerikai technika házasításának az Iso Grifo.

A formáját Giorgetto Giugiaro tervezte meg, amikor már a Bertone dizájnere volt, a motorja pedig a Chevrolet Corvette-ből származó V8-as volt, a többféle változat teljesítménye 300-tól 435 lóerőig terjedt. 1974-ig összesen 413 darabot gyártottak le belőle, és a típussal együtt a gyártó is megszűnt, az olajválság miatt húzták le a rolót.

De Tomaso Pantera (1971-1991)

A hetvenes-nyolcvanas évek legismertebb sportkocsija a Lamborghini Countach mellett a Pantera, aminek formáját a Bertone zsenije, Marcello Gandini vetette papírra.

5,8 literes V8-as Ford-motorja 330 lóerős volt, amivel 5,2 másodperc alatt gyorsult százra és 260 km/órás sebességet ért el. Ez volt a De Tomaso legeladottabb típusa, hiszen két évtized alatt 7000 példány kelt el belőle, köszönhetően annak, hogy az Egyesült Államokban a Lincoln és Mercury kereskedői is árulták.

Player Autószalon

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.