A Czinger neve talán még nem hangzik ismerősen, de az amerikai szuperautógyártó mindent megtesz azért, hogy megjegyezd a nevét.

A Czinger nevére akkor kaptuk fel a fejünket, amikor hallottuk, hogy a tavaly elmaradt genfi autószalon helyszínén csak azért is bemutatták az első szuperautójukat.

Most a gyártásba szánt, utakra kerülő változatot leplezték le, és nem lehet véletlen, hogy pontosan ugyanazon a napon tették, amikor a Rimac is bemutatta a Neverát.

Persze a fantasztikus formájú 21C már a paramétereivel is felkeltené a figyelmet,

hiszen a mindössze 2,88 literes biturbó V8-as motorja 11 ezres fordulatszámra képes, és a hátsó kerekeket hajtja. Az első kerekekhez került két elektromotorral együtt a teljesítménye 1267 lóerő, ami nem rekord, de csak addig, amíg hozzá nem tesszük, hogy az autó 1240 kilogrammot nyom.

A 21C ezzel elképesztően gyors tud lenni, a gyártója szerint 1,9 másodperc alatt éri el a százas tempót,

amivel a tisztán elektromos Rimac Neverát is megelőzi majdnem egy tizeddel. 13,8 másodperc alatt a 300, és 21,3 másodperc után a 400 km/óra is megvan, a végsebessége 452 km/óra, amivel a Koenigsegg rekordját veszélyezteti.

A koncepcióhoz képest sokat fejlődött a 21C aerodinamikája, amivel a Czinger szerint 160 km/órás sebességnél több mint 600 kilogramm, 320 km/óránál pedig 2,5 tonna leszorítóerőt termel. A mesterséges intelligenciával optimalizált, 3D nyomtatással is gyártandó 21C-ből mindössze 80 darabot készítenek majd Los Angelesben.

Ez is érdekelhet:

Nevera lett a Rimac elektromos szuperautójának neve

Lehet készíteni a bankszámlát, de nem lesz olcsó.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Verstappen a „semmiből” nyert, mégis Pérez szemfülessége miatt marad emlékezetes a sanghaji sprint

További cikkeink a témában