A Duster a tipikus példája annak, hogy azt kapod, amiért fizettél. A hárommilliós belépőárért légkondi nélküli, de jól használható SUV kapható, kicsivel többért pedig már érintős-navis, 17-colos könnyűfém felnin gördülő divatos járgány is beállítható a ház elé.

Iskolapéldája a Dacia annak, hogy kicsi igyekezettel és odafigyeléssel mekkora élvezeti termék készíthető ex-szocialista márka nyomán. Mert hogy ennek a Daciának a régiekhez már semmi köze, azt fölösleges magyarázni, Németország nyugati felében meg nem is kell. (Kedves Lada! Lehet ezt így is csinálni). Ezért simán elhisszük, hogy a Dacia Sandero valóban piacvezető a magánvásárlók körében Európában, és nem csak valami mágia csavarta meg a számokat.

4,8 millió Dacia, 1,1 millió Duster

2004-től a Renault a Dacia ura, a darabszámok pedig szépen szaladnak. Az SUV-divathullámra ragyogó érzékkel mozdul rá a Duster, ami idéntől minden ízében megújul. Egy szépen muzsikáló modell megújítása jelenti a legnagyobb kihívást a dizájnereknek, mert úgy kell az eredetileg sikeres formát frissíteni, hogy minden ízében átjöjjön a modern szellemiség, mégse fordítsanak hátat az elődnek.

A frontrésznél gondban vagyunk, többször is neki kell futni a beazonosításnak, pedig a motorháztető, a lámpák és a légbeömlők mind több erőt sugároznak az új autónál. A hátsó traktus viszont magáért beszél, szemmel látható, hogy minden játékosságot a lámpába öltek. Elismerésünk, tényleg pofás az új lámpatest, ami ezentúl több Dacián is vissza fog köszönni.

Az általunk is próbált előző Dusterhez képest a külső méreteken nem történt radikális változtatás, belül pedig továbbra is egy tágas ötajtós, nagy csomagterű családiautó-féleséget kapunk, ami tökéletesen alkalmas arra, hogy hobbiterepjárós vágyódásainkat kiéljük rajta.

Lehet jó ajánlat egy Dacia ötmillióért?

Kíváncsiak voltunk, mit tud az a Dacia, amelyik nem a hárommillió alá kalibrált árával akar hódítani.  

Az összkerekes verzió nagyon meggyőzően hagyta maga mögött a havas-saras akadálypályát, minden elismerésünk!

Szebb belül, többféle extra elérhető, mégsem szaladtak el az árak

Volt gond a zajkomforttal, ezt most kipipálhatjuk, szintén volt panasz a túl alacsonyan lévő navira és az elfogadhatót alulról megközelítő anyagminőségre, ezért ezeket újragondolták. Ha mindezért cserébe a valóságtól elszakadó árlistára számítanánk, gyorsan bontsuk ki az igazság minden szálát. Hárommillió az alapár, még a legdrágább verzió sem kerül 5,2 milliónál többe, pedig abban már 110 lóerős dízelmotor és összkerékhajtás is van. Az automata légkondi felára 50 ezer, a 17-es felni pedig benne van az árban.

Korábban ezeket az extrákat rendelni sem lehetett. Velük pedig nem csak jó vétel, jól is mutat az új Duster.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

Ilyen lesz a Kawasaki első hidrogénhajtású motorkerékpárja

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés