Az emissziós normák szigorítása a Dacia kínálatát is átalakította, a hagyományos szívómotorok helyét a méretcsökkentett turbós erőforrások veszik át. Mostantól már a Duster alapváltozata is ezer köbcentis motort kap.

A megbízhatónak tartott szívómotorok népszerűek voltak a Daciánál, de a környezetvédelmi normák változása miatt át kell adniuk a helyüket a kisebb, turbós motoroknak. A Duster alapváltozatát egészen eddig egy 1,6 literes, 115 lóerős négyhengeres benzinessel szerelték, de ez a motor már csak készletről érhető el.

Mostantól a Duster kínálata is egy 999 köbcentis, háromhengeres turbós benzinmotorral indul,

ami ugyan kisebb teljesítményű, de ugyanolyan nyomatékú, mint a korábbi 1,6-os. A Nissan Micrában és Renault Clióban is látott ezres motor 100 lóerőre és 160 Nm-re képes, amivel a Dacia szabadidő-autója 12,5 másodperc alatt gyorsul százra és 168 km/óra a végsebessége.

Az új motorral szerelt Duster menetteljesítményei valamivel szerényebbek, mint az 1,6-osé voltak, de a fogyasztása is lényegesen kedvezőbb,

a gyári adatok szerint egy-másfél literrel kevesebb, 6,3-6,8 liter közt alakul száz kilométeren. Az ára pedig nem sokkal több, Access belépőszinten százezerrel drágább a réginél, 3 199 000 forintba kerül.

A kifutó szívómotorral ellentétben az ezres Duster csak elsőkerék-hajtással érhető el, az összkerékhajtáshoz eggyel nagyobb motort kell kérni.

Az 1,33 literes, 130 lóerős turbós négyhengeres olyan típusokból lehet ismerős, mint a Qashqai vagy az A-osztály, a középső Comfort felszereltséggel 4 299 000 forintba kerül, az összkerékhajtás 600 ezerrel dobja meg az árát.

Amikor még 1,2-es motor volt a Dusterben, ezt írtuk róla:

Dacia 4x4 turbó, bőrüléssel – Duster-teszt

Távolról nézve a Dacia terepjárója maradt, ami volt. Ez nagyjából igaz is, részleteiben viszont sokat fejlődött.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés