Nagyobb kerék, bőrkárpit, tetőszpojler, dögunalom – ez volna a tisztességes tuningcsomag négy alapkövetelménye, de nem az indiai DC Design szerint, akik kívül-belül zseniális munkát végeztek a Ford SUV-ján.

Az egész kezdődik azzal, hogy az autó fényszóróit egyszerűen levitték a hűtőrács két oldalára, az eredeti fényszórók helyére pedig LED-es nappali fény került, amely kifejezetten zord megjelenést kölcsönöz a tavaly bemutatott mini SUV-nak. A lökhárító hatalmas légbeömlővel gazdagodott, a márkajelzést pedig a tavasszal kezelésbe vett Dacia Dusterhez hasonlóan DC-re cserélték, jelentősen megnehezítve az autó eredeti márkájának kitalálását.

Az utastér öt helyett immár csak négy férőhelyes, ami főleg a hátul ülőknek kedvez: az elektronikusan irányítható hátsó üléseket kartámla választja el, amelyen a multimédiás gombok is helyet kaptak, emellett külön légkondi és két hatalmas LCD-képernyő gondoskodik az utasok kényelméről. Az anyósülés teljesen lehajtható, így a bal oldali utas számára lábtartóként is funkcionál.

A csomag áráról egyelőre nincs hír, de figyelembe véve, hogy a Dacia Dusteren elvégzett hasonló változtatásokért alig másfél millió forintnyi rúpiát kellett lerakni a DC Design asztalára, valószínűleg a Ford átalakítása sem fog ennél lényegesen többe kerülni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ez történik az autóddal, ha gyorsan áthajtasz egy fekvőrendőrön

További cikkeink a témában