Nem fogjuk megszámolni, hányféle újdonságot mutattak be a gyártók az Észak-Amerikai Nemzetközi Autó Show-n, de összeszedtünk néhány érdekességet közülük.

Még inkább majdnem kész a Ford GT

Tavaly már volt egy tanulmány, és bár az idei, fehér autó sem teljesen szériaérett, már erősen közelít hozzá. Állítólag nőtt a leszorító erő, ami kell is a 630 lóerős teljesítményhez. Jó esetben idén még látjuk a végleges változatot.

Korea Bentleyje

Nem Bentaygának hívják, hanem Telluride-nak, és egyelőre nincs szó a sorozatgyártásáról, ettől még érdekes a Kia tanulmánya. Több mint ötméteres, kellően drabális, és olyan szolgáltatásokat nyújt, mint az utasok egészségi állapotát figyelő rendszer, amely, ha a szenzorok úgy érzékelik, fényterápiával javítja az utasok közérzetét.

Mozgatásáról egy 3,5 literes benzines és egy villanymotor felel 400 lóerős összteljesítménnyel, és megfelelő fogadtatás esetén akár még könnyen sorozatgyártásba is kerülhet – nyilván az egészségszenzorok nélkül –, hiszen a Sorentóra épül.

Lexusszal vadulni, nagyon

Mióta világ a világ, vagy legalábbis 1989 óta jók a Lexusok. Némelyik viszont olyan steril, hogy műtőnek is megfelelne – az LC 500 aztán nem ebbe a vonalba illeszkedik. Az, hogy hátsókerekes és V8-as amúgy elég jó összeállítás, de eszünkbe sem jut ezen gondolkozni, ha ránézünk:

Fizikai fájdalom, hogy nem ülhetünk bele rögtön, ha pedig mazochisták lennénk, azon agyalnánk, milyen lehet az ötliteres benzines és a tízfokozatú automata váltó összhangja, milyen érzés négy és fél másodperc alatt százra gyorsulni vele, tényleg olyan jó-e a súlyelosztás a gyakorlatban, ahogyan azt ígérik. De nem vagyunk mazochisták.

A legnagyobb Volvo szedán

Megmutattuk már az S90-est, de a hivatalos bemutatóját Detroitban tartották. A motorválaszték viszont csak most lett publikus: minden motor négyhengeres, kétliteres. Az alap egy 190 lóerős, 400 Nm-es dízel, a legérdekesebb viszont a T8-as hibrid 407 lóerős összteljesítménnyel.

A takarékos amerikai pickup

A Ford F szériája olyan az Egyesült Államoknak, mint nekünk a Suzuki Swift volt, amíg még nulla forintért és egy elbontott Trabant forgalmijáért hozzá lehetett jutni.

Az F–150 Raptor bemutatója ezért kiemelt esemény, a legjelentősebb változás, hogy a takarékosság jegyében 3,5 literes benzinesre cserélték a korábbi 6,2-es V8-ast.

Faraday kicsinálná Teslát

Írtunk róla, ebből a válogatásból sem hagyhatjuk ki az ezer lóerős villanyszörnyet. Valószínűleg hamar kiderül, jelent-e bármekkora veszélyt a Faraday Future a Teslára.

Nem kap kézi váltót az új E Merci

A számukra legmegfelelőbb motoron agyalhatnak a már idő előtt alaposan megmutatott E osztály leendő vásárlói, a váltón viszont nem kell: minden változat kilencfokozatú automatát kap.

E 200-zal (184 lóerős, turbós benzines) és E 220 D-vel (195 lóerős turbódízel) indul a forgalmazás, ez nem világújdonság, az viszont igen, hogy a kormányon érintésérzékeny gombok vannak, amelyekkel az érintős telefonokhoz vagy tabletekhez hasonlóan lehet vezérelni a fedélzeti rendszereket. Szintén az E-ben debütál a Car-to-X rendszer, amely a környéken lévő autóktól kapott információ alapján teszi biztonságosabbá a közlekedést.

A kilincs forradalma

Az utóbbi időben elrejteni volt divatos a kilincset, a Lincoln viszont épp hogy kiemelte. A Continental az ismerős stílusjegyek ellenére karakteres, és egészen minőséginek tűnik, itt van róla még jó sok kép.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés