Megjelentek az első digitális rendszámtáblák az Egyesült Államokban, ahol néhány államban már legális a használatuk. Az e-könyvekéhez hasonló kijelző modernebb, és néhány dolgot egyszerűbbé tesz, egyben felvet egy sor kérdést is.

Ha már annyi elektronikus kütyü dolgozik az autónkban, akkor miért ne lehetne fémlemez helyett digitális kijelző a rendszámtábla is? Ezt a kérdést tette fel magának egy kaliforniai cég, a Revival Auto, majd hozzáláttak a megvalósításhoz. Az eredmény egy innovatív rendszámtábla, aminek tetszés szerint változtatható a képe, persze azonos betű- és számsor mellett.

A mérete éppen akkora, mint az Egyesült Államokban használatos rendszámoké, csak éppen a képernyő helyigénye miatt vastagabb egy kicsit. Nem kell neki olyan sok energia, mint például egy táblagépnek, mert éppen olyan kijelzőt kapott, mint az e-könyvek, de került bele GPS is, amivel naplózni lehet az autó mozgását, ennek a flottakezelők vehetik hasznát.

Mi értelme van a digitális rendszámtáblának azon kívül, hogy sokkal modernebbnek néz ki?

Például többféle felirat vagy logó, de a műszaki vizsga vagy a parkolójegy érvényessége, és sajnos még akár reklám is megjeleníthető rajta. Kalifornia mellett Floridában, Texasban és Arizonában már engedélyezték a használatukat, míg Pennsylvaniában, Nevadában, Marylandben és Washingtonban egy éven belül fogják.

Most biztosan neked is az jutott eszedbe, mint nekünk, hogy mennyi időbe telhet megváltoztatni a számsort,

de erre is van válasza a gyártónak: a digitális rendszámok olyan titkosítást használnak, mint az online banking rendszerek. Persze olyan rendszert még nem hallottunk, amit ne lehetne feltörni, mindenesetre az USA-ban 599 dollárért, 150 ezer forintért adják a táblát, 8 dolláros havidíjjal.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Verstappen a „semmiből” nyert, mégis Pérez szemfülessége miatt marad emlékezetes a sanghaji sprint

További cikkeink a témában