A megosztó formavilág a legelső generáció óta hozzátartozik a Priushoz, és úgy tűnik, hogy ez a jövőben sem változik. A Toyota bemutatta a ráncfelvarrott változatot, ami most először összkerékhajtással is rendelhető lesz.

Mire valamennyire sikerül megszokni a Prius dizájnját, addigra a Toyota éppen elkészül a következő generációval, amivel újra meghökkenti az embereket. Nem volt ez másként a 2016-ban bemutatott negyedik szériánál sem, aminek a vonalain először a konnektorról tölthető változathoz finomítottak, most pedig itt az alapmodell ráncfelvarrott kiadása.

Csak emlékeztetőül, az új generációs Prius eddig így nézett ki:

Az alakja nem változott, hiszen a Prius karosszériaformáját a minél jobb aerodinamikának rendelték alá, de a részleteken sokat finomítottak.

A teljesen LED-es fényszórók barátságosabb formájúak, és ha eddig nem tudtál hozzászokni az oszlopszerű hátsó lámpákhoz, akkor már nem is kell, mert kisebb, befogadhatóbb dizájnú lámpával váltották le.

Mostantól összkerékhajtású változatban is választható lesz a Prius.

Az AWD-e rendszer működési elve ugyanaz, mint mondjuk a hibrid RAV4-nél, a hátsó kerekekhez is kerül egy elektromotor, ami önállóan képes forgatni a kerekeket, kardánra nincs szükség. A hátsó villanymotor elinduláskor és 70 km/órás sebességig a kerekek megcsúszásakor segít be.

Az európai változat belsejéről még nem mutatott képet a Toyota, de azt ígérik, hogy jobb minőségű anyagokat használnak, a középső érintőképernyő a táblagépekhez hasonló mozdulatokkal lesz kezelhető, és mivel a mobiltelefonok mérete is egyre nő, ezért a vezeték nélküli töltő tálcáját is megnövelték.

Szerinted szebb lett a megújult Prius?

Ez is érdekelhet:

Sportos hibriddel is kapható lesz az új Toyota Corolla

Ferdehátú és kombi változatban jön a Toyota kompaktja.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés