Az öregúr szerint jobb volt a sportág, amikor egyeduralkodó volt.

Nagyon ketyeg az óra az F1 mindenható urának a feje fölött, ugyanis már többen is a távozását szorgalmazzák, többek között a Ferrari is, akik azért elég nagy benyomással rendelkeznek a sportágban. Az öreg már valóban elég öreg, 85 évet tudhat a háta mögött és még bőven pattog összevissza, és követeli vissza a diktatúrát, ami alatt szerinte az F1 virágzott.

„Állandóan panaszkodok, úgyhogy most sem fogom vissza magam, teljesen rossz a rendszer úgy, ahogy van – mondta Ecclestone az orosz hétvége előtt. -  Megengedtük, hogy a Ferrari és a Mercedes diktálja az iramot. Ők adják a motorokat a csapatok nagy részének, és nyilván a motorok nagyon fontosak nekik, így befolyásolhatják őket. Amikor változtatásokat akarunk elfogadtatni, a kisebb csapatok szavazata is számít, akik meg úgy fognak voksolni, ahogy a két gyártó akarja.”

„Ez történik, amikor nem működik a demokrácia. Vissza kell térnünk a régi szép időkhöz, amikor teljhatalmunk volt. Amikor sokkal nagyobb hatalom volt a kezemben, és diktátor lehettem. De így, hogy egyenjogú mindenki az elméletben, mindenki a saját érdekében dönt.”

„Remélem idén a Ferrari lesz az erős, és remélem a Red Bull is kap egy jó motort, és visszatérhetnek az élre. A verseny mindenkinek jól jönne, de főleg a nézőknek. Egyértelmű számomra, hogy a Mercedes miért ellenzi ennyire az új szabályokat, féltik a dominanciájukat. De az F1-nek semmi sem rosszabb, mint egy domináns csapat.”

„Engem nem érdekel, ki nyer. Ha Lewis Hamilton megnyeri a negyedik címét, az nagyszerű. De akkor az utolsó futamon, az utolsó körben, és az utolsó kanyarban tegye meg, ne hét futammal a vége előtt.”

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

Öt autó, aminek a bemutatója után meg kellett változtatni a nevét

A Maserati csendes szellője az elektromos GranCabrio Folgore

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés