Ecclestone szerint jobb lenne két, rövidebb futamot tartani vasárnaponként.

Jelenleg a Forma-1-es hétvégék péntekenként kezdődnek a gyakorlással, a szombati idomérők előtt, a nagydíj pedig vasárnaponként van megtartva.

Ecclestone úgy gondolja, hogy beállni két, negyvenperces futamra, nagyobb érdeklődést keltene és több rajongót vonzana a Forma-1-be.

“Az embereknek sokkal rövidebb a koncentrálóképességük és sok sport mutatja be játékának rövidebb változatát is – mondta Bernie a The Sunday Timesnak. – Ahogy Brazilíában is láthattuk, el tudnak húzodni a dolgok. Hosszú versenyünk volt, heves esőzéssel, egy pár baleset, de ez azt jelentette, hogy kétszer kellett kezdeni a piros zászlók miatt és az emberek lehangolódtak. Csak rá kell néznünk az egy, hosszú verseny hagyományos koncepciójára. Két negyvenperces verseny, egy negyveperces szünettel, mikor a pilótákkal intejúkat készítenek, mikor az autókon dolgoznak, vonzóbb lenne a nézőknek, a TV csatornáknak, a szponzorok és a hirdetők pedig imádnák.”

Ecclestone ötlete a hétvégére, hogy továbbra is maradjon a péntek és a szombat, ahogyan az jelenleg is van. Az időmérő adná a rajtrácsról indulást az első vasárnapi futamra. Majd annak az eredménye adná meg, hogy ki melyik helyről indul a hétvége végső futamán.

“Az autók megcsinálnák az idomérőt szombaton, ahogy mindig, az első futamra, ami adná a második indulásának rajthelyeit. Ez felrázná a dolgokat a könnyebb és gyorsabb autókkal – mondta Ecclestone. – De nem tudom, hogy van-e elég bátorságunk változtatni. Változnak az idők és ez olyasmi, amire rá kell néznünk. Minden amerikai sportba be van építve az időtúllépés, talán mert az amerikai nézők nem tudnak koncentrálni. Így nőnek fel, hogy a TV-ben minden 15 perces szegmensekben van. Az emberek most már mindenhol ugyanolyanok.”

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon