Egészen jól sikerült ez a McLaren F1-replika

Mivel az eredeti McLaren F1 értéke mára elérhetetlen szintre nőtt, érdekes ajánlat volt ez az ügyes replika az Egyesült Királyságból.

Minden idők egyik legizgalmasabb álomautója a McLaren F1, de nem valószínű, hogy valaha is a garázsunkba állíthatjuk. A kilencvenes években mindössze 106 példány készült belőle, és újonnan is méregdrága volt, manapság pedig elérhetetlen, ha eladósorba is kerül egy, akkor akár 15 millió dollárt is kérhetnek érte.

Most egy olyan McLaren F1-et mutatunk, amit sokkal többen engedhetnek meg maguknak.

Persze a képeken látszik, hogy nem az eredeti szuperautóról van szó, hanem egy replikáról, de annak elég jól sikerült. A Porsche Boxster előző generációjából építették, és mivel középmotoros, ezért az arányai is rendben vannak.

A replikát nemrég hirdették meg, és az eladója szerint teljesen működőképes.

ami mellé két utasülés került. Az eladó megjegyezte, hogy mivel féltett egyedi projektről van szó, csak utasként lehet kipróbálni.

Nem jelentett akadályt annak a vevőnek, aki nemrég lecsapott a lehetőségre, és elvitte a McLaren F1 replikáját. 51 ezer angol fontot adott érte, ami 21,5 millió forintnak felel meg, az eredetinek a töredékéért lett tehát egy olyan egyedi sportkocsija, aminek a hangulata egy igazi legendás szuperautóét idézi meg.

Ez is érdekelhet:

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.