A University of Surrey (igen, már megint a brittudósok) publikált egy tanulmányt, mely egy igen érdekes összefüggésre világított rá. A kutatás vezetője, Scott Cohen szerint a 2040-es évekre az önvezető autóknak köszönhetően egy bizonyos statisztikai mutató ki fogja verni a plafont.

És nem a közúti balesetekről beszélünk, ugyanis ha minden igaz, azoknak éppenhogy jelentősen vissza fog esni a száma, ha már kizárólag intelligens autók róják majd az utakat.

Nem kerülgetjük tovább a forró kását...

A tanulmány szerint az amerikaiak 60 százalékának volt már része közúti járműben lebonyolított szexben.

És akkor ennek az infónak a tudatában már valószínűleg sejted is, miről lehet szó: ha nem ül majd senki a volánnál, minden további nélkül mehet majd hátul az akció.

Ami így már nem csak hogy nem lesz veszélyes a közúti közlekedésre nézve, de teljesen legális is lesz egyúttal.

Jó hír Hugh Grantnek, akit 1995-ben azért állítottak elő, mert vezetés közben adott furulyaleckét a jobb oldalt látható hölgynek

Mindezen okok közrejátszása folytán a tanulmány szerint olyan emberek százezrei fogják majd az autókázásra időzíteni az etyepetyét, akiknek ez korábban meg sem fordult volna a fejükben.

Sajnos ezekre a boldog időkre még legalább húsz évet kell várni, ugyanis a 2040-es évek előtt semmiképpen nem fognak széles körben elterjedni az önvezető autók.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Mennél egy kört egy Mustanggal? Így soha ne!

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

További cikkeink a témában