Mi jut eszedbe, ha azt hallod, hogy Honda? Legyen akár motorkerékpár, akár autó, ezeken a képeken biztosan megtalálod a kedvencedet. Két legendás típusnév huszonötödik születésnapját ünnepli együtt a CBR1000RR Fireblade SP és a Civic Type R.

1992-ben két nagyon fontos esemény is történt a Honda háza táján. A márkát már akkor is a sportos autókkal és motorkerékpárokkal azonosították, de a japán gyártó még tovább fokozta ezt a róla kialakított képet. Ekkor jelent meg két olyan típusjelzés a kínálatban, amitől azóta is gyorsabban ver a szíved, akár a kétkerekűek, akár a négykerekűek a kedvenceid.

25 éve jelent meg a Fireblade és a Type R.

1992-ben a Honda történelmet írt azzal, hogy bemutatta a CBR900RR-t, azt a sportmotort, ami nem elsősorban a teljesítményével, hanem a csekély tömegével és a vezethetőségével kívánt kitűnni a konkurensek közül. Az egyre nagyobb és nehezebb riválisok között igazi élménygép lett a 124 lóerős, de szárazon csak 185 kilogrammos motor, ami a Fireblade nevet kapta.

Ugyanebben az évben a Honda egy másik korszakalkotó újdonsággal is kijött. 274 lóerős V6-os középmotorjával az 1989-ben bemutatott NSX eleve mérföldkőnek számított a sportkocsik között, de 1992-ben egy még sportosabb változatot is készítettek. A hangszigetelés, a pótkerék, a rádió és a légkondicionáló elhagyásával 1230 kilogrammra csökkentették a tömegét, ez lett a Type R.

Most pedig két legújabb típusával ünnepli a Fireblade és a Type R megjelenésének huszonötödik évfordulóját a Honda. A CBR1000RR SP egyliteres négyhengeresének teljesítményét 192 lóerőre növelték, miközben a motor tömegét 195 kilogrammra mérsékelték. Sokat fejlődött a Civic Type R is, hiszen a legújabb generációja már 320 lóerős, amivel 5,7 másodperc alatt gyorsul százra.

Sokat gondolkodtunk, és arra jutottunk, hogy nem tudnánk dönteni közöttük, egy tökéletes garázsban mindkettőnek helye lenne.

Nézd meg Michelisz Norbi új Civic Type R-jét is:

Michelisz elmondja, miért jobb az új Civic Type R

Feketében kérte a 320 lóerős sportkompaktot.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

Ilyen lesz a Kawasaki első hidrogénhajtású motorkerékpárja

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés