Akár 300 ezer jármű is készülhet nálunk évente.

A Kamaz, vagyis КамАЗ, szabatosabban KamAZ mindenki számára ismerős, aki már élt a nyolcvanas években: az IFA, a Liaz és még néhány egykori KGST-gyártmány mellett meghatározó márka volt a magyarországi teherautó-állományban.

A márka ma is létezik, olyannyira, hogy a Kamaz csoport Oroszország legnagyobb autóipari vállalata, a világon az első húszba tartozik a nehéz tehergépjárművek gyártásában.

Csak teherautóból több mint hatvan modellt kínálnak, de többek között készítenek pótkocsikat, motorokat is, 2018-ban megkezdték az elektromos buszok sorozatgyártását is.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleménye szerint a cég hatvanöt magasan képzett mérnökkel még az idén elindítja magyarországi kutatás-fejlesztési központját, két éven belül pedig kétszer ennyi szakember foglalkozhat az elektromobilitással a vállalat itteni bázisán, amely ezzel eléri teljes létszámát. Az évtized közepétől a vállalat gyártókapacitásokat is Magyarországra telepíthet

Legkorábban 2025-től állíthatnak itt elő az induláskor évi mintegy 32 ezer elektromos járművet, de a magyarországi üzem a tervek szerint 2030-ra közel tízszeresére növelheti termelését.

Az elképzelések valóra váltása érdekében vegyesvállalatot hozhatnak létre a felek. A Kamaz magyarországi székhelye Budapesten van, a gyárhoz „a magyar partner javasol majd beruházási helyszínt”.

(Forrás: ITM, MTI. A nyitókép illusztráció, mert bár Kamaz, nem új, és nem is elektromos.)

Nem minden Kamaz nagy:

Elektromos városi kisautót mutatott be a Kamaz

A neve Kama-1, és elég fürge lett.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tömény elegancia ez az 1991-es Honda Legend Coupe

További cikkeink a témában