Első pillantásra csak egy roncstelepről szabadult E39-es 5-ös BMW-nek néz ki, és talán másodikra is, pedig ez egy házilag elektromos hajtásúvá alakított autó, ami újrahasznosított laptop-akkumulátoraival csodára képes még egy Teslával szemben is.

Eric Lundgren építette meg saját elektromos autóját, egy E39-es BMW-t, aminek a Phoenix EV nevet adta, és ami egészen meglepő dolgokra képes. Egy teszten egyszerre indultak el három másik, nagy sorozatban gyártott elektromos autóval együtt, és Eric autója mindegyiknél messzebb jutott.

Elsőként a Nissan Leaf adta fel 130 kilométer után, a Tesla Model S P90D 384 kilométert bírt, míg az újonnan bemutatott Chevrolet Bolt (ami hozzánk Opel Ampera-e néven kerül) már több mint 430 kilométert tett meg egy feltöltéssel, de ez sem volt elég a házilag épített BMW ellen.

A közös teszten a BMW-nek elszállt egy biztosítéka 544 kilométernél, amikor még 32 százalékos volt az akkuk töltöttsége, ezért a tulaj szerint nem lehetetlen 640 kilométert is megtenni a 125 kilowattórás akkuval. 110 km/órával több mint 600-at már meg tudott tenni vele.

A legjobb pedig az, hogy az egész 13 ezer dollárjába, azaz 3,5 millió forintjába került, amiben már az E39-es BMW ára is benne van.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ez történik az autóddal, ha gyorsan áthajtasz egy fekvőrendőrön

További cikkeink a témában