Egy autókiállítás nézőit annyira nem nehéz rávenni, hogy vakon kövessék a csinos hosztesz lányokat, de ennél is jobb, ha a csinos hosztesz lányok egyben fejlett navigációs rendszerként is funkcionálnak.

Ha jobban belegondolunk, minden helyzetben a telefonodat bámulni nem is olyan rossz dolog, a folyamatos eltévedések miatt például olyan helyeket ismerhetsz meg, ahova egyébként soha nem mentél volna, ráadásul a barátnőnél/feleségnél is jó kifogás, hogy "de csak azért mentem kocsmába, mert éppen neked kerestem azt az új Chanel parfümöt az Amazonon". Egy autókiállításon viszont azért már érdemes jobban odafigyelni, mert ha nem vigyázol, a tömeg biztosan a Mansory standja felé fog sodorni téged.

Ezt elkerülendő a BMW nem akármilyen ötlettel rukkolt elő az Indonéziai Autókiállításon: navigációs hoszteszek. Csak belekapaszkodsz a kis farkukba, és ők a legnagyobb embertömegben is biztonságosan vezetnek el a kívánt helyre, miközben neked fel sem kell nézned a telefonodból.

Persze, értjük mi, hogy az egész akció valójában csak görbe tükör a mobiljuk kijelzőjére rágyógyult emberek felé, de szerintünk hasonló módszerrel akár a hagyományos, GPS-alapú navigációt is ki lehetne váltai. Mondjuk egy fürdőruhás csajokkal megpakolt pickuppal, ami levontatná a kocsidat a horvát tengerpartra, miközben te gondtalanul csekkolhatod a Facebookot.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Ilyen lesz a Kawasaki első hidrogénhajtású motorkerékpárja

340 lóerős családi villanybusz a Volkswagen ID. Buzz GTX

További cikkeink a témában