Nem, nem Jacques Villeneuve volt az, hanem Jackie Stewart.

Lewis Hamilton tagadhatatlanul az F1 egyik legsikeresebb pilótája, öt világbajnoki címnél jár, vagyis már csak a legendás Michael Schumacher előzi meg, akit a futamgyőzelmek számában is egészen megközelített (91 vs. 75), és akit a rajtelsőségek tekintetében már le is hagyott.

Kétségtelen, hogy Hamilton sikere nem a véletlen műve, a jó csapaton és autón kívül ő maga is nagyon kellett hozzá. A háromszoros világbajnok Jackie Stewart szerint ugyanakkor a brit mázlista, mert eredményeit az évek óta domináns Mercedesnek* köszönheti:

Idén is ő a legesélyesebb a világbajnoki címre, a többi csapat nem tudja hozni azt a teljesítményt és megbízhatóságot, amit a Mercedes tud.

*Hibridéra 2014-es beköszöntével az eddigi 103 versenyből 77-et a Mercedes nyert meg, amelyből 53-at Lewis Hamilton húzott be. Korábban a Ferrari és a Red Bull sem volt képes ilyen hosszú ideig tartó uralkodásra a maga idejében.

És a brit még ennél jobban is megkérdőjelezi Hamilton eredményeit és nagyságát:

(Fotó: Getty Images)

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon