Az olasz sajtó szerint az FIA kipécézte a Ferrarit.

Nagy port kavart az Osztrák Nagydíj, pontosabban Max Verstappen futamgyőzelmet érő, ám szabályosságát tekintve erősen vitatható előzése Charles Leclerc-kel szemben, amit az FIA felügyelői sima versenybalesetnek minősítettek – a döntés több, mint érdekes Sebastian Vettel kanadai időbüntetésének fényében.

Az FIA elmagyarázta, miért volt teljesen más Verstappen esete, mint Vettelé

Részben azért, mert Verstappen tanult az egy körrel korábbi sikertelen előzési kísérletéből.

Az olasz sajtó rendesen kivan az eseten, de talán kicsit hazai is beszél:

La Gazzetta dello Sport: „Ez támadás a Ferrari ellen”, (...) Kanada után Maranellót ismét hátrányosan érintették a sportfelügyelői döntések, a Forma–1 pedig kezdi elveszteni a hitelességét. Sergio Marchionne halála óta a Ferrari politikai súlya is erősen csökkent.”

A szerző Umberto Zapellon szerint, bár Verstappen győzelme rendben van, a szabályoknak nem mindig csak a Ferrarit kellene büntetnie.

La Stampa: „A Ferrari megint veszített, a pályán, majd a versenybírák irodájában is.”

Corriere della Sera: „Nem könnyű elfogadni a sportfelügyelők döntését. Úgy tűnik, csak a támadó pilótáknak vannak jogaik, a védekezőknek pedig nincs kegyelem: Kanadában Vettel, Ausztriában Leclerc.”

A szerző Giorgio Terruzzi szerint az ítlet hátterében a Red Bull hazai pályája és a rengeteg holland szurkoló is szerepet játszott, de azt sem tartja kizártnak, hogy „valami titokzatos dolog megy az FIA és a Ferrari között”.

Szó szerint megőrültek a szurkolók Verstappen győzelmet érő előzésénél

Durva, hogy mit vált ki Verstappen a holland szurkolókból.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hamarosan itt az új BMW X3

További cikkeink a témában