Adódik néhány kérdés.

Az RTL Klub Híradója számolt be arról, hogy egy tavaly májusban, Székesfehérvárnál árokba borult busz utasai 15 ezer forintos bírságot kaptak, mert kiderült, nem használták a biztonsági övet: a harminchét utasból harmincegy nem kapcsolta be magát.

Az ügy érdekessége nem az, hogy a baleset okozóját nem büntetik meg, az utasokat pedig igen, hiszen az eljárás még folyik, és egy ilyen szerencsétlenség kivizsgálása logikusan jóval több idő, mint a szabálytalan utasok megbírságolása, amelyet a rendőrség – saját közlése szerint – nem is mérlegelhet.

 

Nézzük, mit is írnak elő pontosan a szabályok. A buszos személyszállításnál megkülönböztetjük a lakott területen menetrend szerint közlekedő buszokat – ilyenek Budapesten a kék BKV-buszok –, a lakott területen kívül menetrend szerint közlekedőket – ezeket szoktuk távolsági buszokként emlegetni –, illetve vannak még a különjárati buszok, amelyekkel például kirándulásra megy egy iskolai osztály.

A távolsági buszoknál – egy ilyen utasainak postázták a büntetést – a KRESZ kicsit furcsán viszonyul a fizikai törvényekhez. Ha ugyanis a buszon szabad álló utasokat is szállítani, akkor az ülőknek sem kell bekapcsolniuk az övüket,

mintha egy esetleges balesetnél nagyobb biztonságban lennének az ülésben ülő, nem bekapcsolt utasok azért, mert állnak is a székek közötti folyosón. Vagy talán az volt a jogalakotói gondolat, hogy ha az álló utasok úgyis repülnek egy ütközésnél, akkor repüljenek az ülők is.

Ha viszont a távolsági buszon csak ülőhelyek vannak, akkor kötelező a biztonsági öv használata – a riportból nem derül ki, de nyilvánvalóan ilyen volt a tavaly balesetezett busz is, különben jogtalan lenne a bírság kiszabása.

Igen ám, de a KRESZ szerint az utasokat ebben az esetben is tájékoztatni kell az övek kötelező használatáról

  • az ülésen elhelyezett jelzéssel (161/a. ábra),
  • a járművezető által,
  • kalauz, idegenvezető vagy a csoport vezetőjeként kijelölt személy által, vagy
  • audiovizuális eszközök (pl. videó) útján (48.§ 6. bekezdés).

A riportban nyilatkozó utas szerint ilyen jelzés nem volt, a rendőrség szerint viszont igen. Ebben nem mi fogunk igazságot tenni, de azt jó tudni, hogy a közúti személyszállításra kifejezetten szigorú szabályok vonatkoznak, az autóbuszoknak pedig koruktól függetlenül évente kell műszaki vizsgát tenniük, ahol minden bizonnyal az ilyen jelzések meglétét is ellenőrzik.

Ezt a csodás, témába vágott oktatófilmet láttad már?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hamarosan itt az új BMW X3

További cikkeink a témában