Az egyik legjobb youngtimer BMW lehet az E34 szériából származó M5-ös, amit még soros hathengeres motorral szereltek, és aminek most egy kivételesen szép példánya került eladósorba. Igaz, egy kicsit messze kellene menni érte.

1988-ban jelent meg a BMW M5 második generációja, és egyben ez az utolsó olyan típus a márka sportrészlegénél, amit még kézzel szereltek össze. A dingolfingi gyárban készültek el a fényezett karosszériák, amiket aztán az M GmbH műhelyébe szállítottak, és ott két hét alatt szerelték készre őket. A képeken látható csodaszép piros példány is ilyen.

1990 végén vehette át szerencsés első tulajdonosa

Marylandben, és nagyon vigyázhatott rá, mert amikor 2012-ben Kaliforniába került, még mindig 45 ezer kilométernél kevesebb volt benne. Az M5 utána többször is gazdát cserélt, visszakerült New Yorkba, most pedig Philadelphiában eladó, de minden gazdája megkímélte, mert még mindig nem ment 50 ezer kilométernél többet.

A szürke bőrbelsős autó felszereltsége is példás, benne van az akkoriban menőnek számító autótelefon, a hátsó ülések helyére pedig két kényelmes fotel került, középen könyöklővel. És igen, a csomagtér fedelében az eredeti szerszámkészlet is megvan.

Imádnánk vezetni ezt a BMW-t, amit az elődjéből származó hathengeres motor továbbfejlesztett változatával szereltek. A 3,6 literes erőforrás 315 lóerőre és 360 Nm nyomatékra képes, és ötfokozatú kézi váltón keresztül a hátsó kerekeket hajtja.

Ez a csodás állapotú piros M5-ös most eladó, és 55 ezer dollárért, azaz 15,5 millió dollárért lehet a garázsodba állítani.

Ez is érdekelhet:

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon