Sokak szerint a Fiatnak régóta elég lenne mindenféle próbálkozás helyett kisautókat gyártani, és az 500-asból kinövő típuscsalád bizonyítja, hogy tényleg ez az ő terepük. Mentünk egy kört az új motorral hajtott, felfrissített Fiat 500X-szel.

Az ember, vagy legalábbis a jó néhány autóbemutatót átélt újságíró azt hinné, már nem nagyon lehet meglepni, aztán mit sem sejtve beül a felfrissített Fiat 500X itthoni premierjére, és egyszer csak ezt látja kivetítve a szónok mögött:

Szlogennek is elég vagány lenne a kissé hevenyészett magyar fordítás eredetije – ami egyébként nem egy bátor marketinges ötlete, hanem a kocsi bevezetéséhez felhasznált Vissza a jövőbe-filmekből származó idézet –, de valamiért inkább az „Éld át a jövőt! Már ma.” szerepel a reklámkampányban.

Ez is lehet megmosolyogtató – a Fiat 500X esetében viszont tartalom is van a szöveg mögött. Ez már csak azért is fontos, mert Magyarországgal szemben az összeurópai eladásokban nem töredéke az háromajtós 500-as darabszámainak az L és az X változat, hanem a teljes 500-család értékesítésének felét teszik ki az ötajtósok.

Előtte azonban szólni kell a formájáról, hiszen a modellcsalád alapjául szolgáló 500-asnak is az a lényege. Bár a kisautó egy igazi dizájnzsákutca – annyira tökéletes lett elsőre a formája, hogy gyakorlatilag csak rontani lehet rajta –, az olasz tervezők olyan profizmussal készítettek belőle egy nagyobb, ötajtós szabadidő-autót a stílusjegyeit felhasználva, ahogyan az olasz tervezőktől elvárjuk.

A modellfrissítés a kifejezésnek megfelelően tényleg modernebbé tette a külsejét, ez főleg a fényszórók és a menetfény-irányjelzők érdeme, de a kicsit átfazonírozott maszk, az előrébb ugró első lökhárító és az új, már márkajellemzőnek számító, fényezett betétű hátsó lámpák is előnyére váltak az amúgy a Jeep Renegade-del közös alapokon osztozó Fiatnak. A három új szín közül a próbakörre és fotózásra elvitt Italia kék tűnik a legmenőbbnek, a Techno-zöld csak napfényben érdekes, az Elefántcsont nevű pedig nem tűnik újdonságnak. Ugyanez számokban:

az új 500X hat százalékkal stílusosabb,

ezzel meg is született minden idők legnehezebben vitatható kijelentése.

Kétféle 500X-változat létezik, a szerényebb Urban, és a kicsit vadabb, szerencsére mégsem terepjáró-paródia, összkerekesként is kapható Cross. Mindegyiknél alapfelszerelés a manuális légkondi, a LED-menetfény, a négy villanyablak, a táblafelismerő, az intelligens tempomat, a sávelhagyást megelőző és a hétcolos érintőképernyős infotainment rendszer. Ha a jövőt, vagy legalábbis a kategóriában még messze nem általános extrákkal teli autóval közlekedést akarjuk átélni, jócskán kell még pipálni a hosszú opciós listáról – van teljesen LED-es fényszóró, Beats hifi, 18-as könnyűfém felni, holttérfigyelő, ütközésmegelőző, első-hátsó radar és távfényasszisztens is.

A modellfrissítéssel együtt mutatkozik be az új turbós motorcsalád, a Firefly, amely az ígéretek szerint a legjobb turbódízelek menetdinamikáját és örömteli használatát biztosítja, de azoknál húsz százalékkal csendesebb, a korábbi benzineseknél pedig húsz százalékkal takarékosabb. Négyhengeres, 1,3 literes, 150 lóerős változata is van kizárólag hatfokozatú duplakuplungos automatával, a bemutatóra viszont a háromhengeres, 120 lóerős, kézi váltós változatot hozták el, ami csak nem azért az alapváltozat, mert kínálatban tartották a 110 lóerős, 1,6-os szívó benzinest is (van még 95, 120 és 140 lóerős Multijet dízel is).

Talán nem én vagyok a legobjektívabb ítésze a háromhengeres Fiat-motornak, amikor a kispolszkihangú kéthengeres turbót is imádtam, de elfogulatlanságra törekedve is azt mondom, se a hangjával, se az erejével nem lesz gondja annak, aki ezt választja, és nem egy jóval dinamikusabb kocsiból ül át.

A kis 500-asból ismerős, karosszériaszínre fényezett műszerfal-betét határozza meg az utastér hangulatát, kifejezetten kellemes a beltér, egyáltalán nem hiányzik a prémiumérzés, sőt, még a hely sem, négy felnőtt is normálisan elfér, ami egy 4,3 méternél rövidebb autónál nem evidens. A cuccoknak alaphelyzetben 350 literes helyük van hátul – általában elég, de használtan sem az 500X lesz a kőművesek kedvence, bár lehet, hogy évek múlva nem is lesznek kőművesek. Dizájnérzékeny fiatalok, kisgyerekes családok viszont biztosan lesznek, úgyhogy biztosított az igény az ötmillió forintos határ alá éppen beszorított indulóárú 500X-nek.

Ez is érdekelhet:

Gyönyörű, hátsókerekes Fiat élményroadster Japánból - 124 Spider-teszt - Roadster

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés