Szabadidő-autónak hívják azt a kategóriát, ami mára átvette az uralmat a piacon, és ha már ez a neve, akkor szabadidős programok nyomába eredtünk az egyik legújabbal. Ez a Ford EcoSport, aminek csupa jót tett a megújulás.

Nem lehet kimaradni a szabadidő-autónak, SUV-nak vagy crossovernek is hívott őrületből, ami manapság az új autók piacán tombol, az eladott típusoknak több, mint a harmada ebből a kategóriából kerül ki, ezért már minden gyártónak van ilyen modellje. A Fordnak több is, bár lehet, hogy a legkisebbről eddig nem sokat hallottál. Az EcoSport eredetileg nem nekünk készült, hanem más kontinensek vevőinek, de a divatot látva végül bevezették nálunk is. Most pedig olyan alaposan átdolgozták, hogy aligha lesz rá panaszod. Lisszabon környékén pocsék őszi időben már próbáltuk, most itt volt a sor, hogy a magyar utakon is menjünk vele egy kört.

Kezdjük azzal, amit rögtön észreveszel: ez egy magas építésű, de egyébként elég kompakt méretű kis SUV. 4,1 méter hosszú, vagyis éppen akkora, mint a legtöbb konkurense, mondjuk a Captur vagy a Vitara. Az arányai, főleg oldalról nézve nem tökéletesek, és ezen a ráncfelvarrás sem tudott változtatni, de a megjelenésén igen. Az EcoSport új orrot kapott, ami a két nagyobb testvére, a Kuga és az Edge mintájára készült, és rögtön komolyabb kiállása lett tőle. Jól mutatnak rajta a könnyűfém kerekek

és a kétszínű fényezés, ami nélkül a Ford szerint ma már nem lehet meglenni ebben a kategóriában.

Belül is teljesen átdolgozták az autót, és ez egyértelműen a javára vált. A kormánykerék a Focusból, a műszerfal a Fiestából lehet ismerős, és a legmodernebb extrák vannak rajta, amiket a Ford csak kínálni tud.

Például ott a B&O Play hifi és a 8 colos érintőképernyő, amit a középkonzol tetejére tettek,

ezért mindig jól látható, a fényes felületét pedig olyan gyerekjáték kezelni, mint egy okostelefont, amivel egyébként ügyesen össze lehet kapcsolni. Jól felszerelt kivitelt próbáltunk, az ST Line piros cérnával varrt kárpitja és sportosított ülései jó benyomást tesznek, télen pedig imádni fogod a fűthető szélvédőt és a fűthető kormánykereket.

Csak egy dologgal kell megbarátkoznod, ha az EcoSportra esik a választásod.

A Ford legkisebb crossovere eredetileg úgy készült, hogy a pótkerekét hátul, kívül hordja, mint a klasszikus terepjárók.

Ott, ahová szánták, ez még ma is menő, nálunk annyira már nem, ezért a ráncfelvarrással lekerült a pótkerék (bár opcióként még kérheti, aki akarja). Így egyrészt be kell érni a defektjavítóval, másrészt oldalra nyílik a csomagtérajtó, ami szűk parkolóhelyen még bajos lehet. De a fejed biztosan nem fogod beverni, és a 356 literes csomagtér is elég nagynak tűnik.

Túl is estünk az autó legnagyobb hátrányán, mert a vezetés közben már csupa jó pontot szerzett az EcoSport.

Nem véletlenül tartják sportosan vezethetőnek a Fordokat, ezen a modellen is addig dolgoztak a tervezők, amíg felértek vele a márka híréhez.

Még ha nem is olyan agilis, mint a Fiesta, aminek az új generációját élveztük vezetni, de a magas építése ellenére jól fekszik a kanyarokban. Az alapmotorja az 1.0 Ecoboost, ami háromhengeres, de meglepően csendes, a múltkori 125 lóerős után most 140 lóerővel próbáltuk, és elég fürgének tűnt.

Ott van még az 1,5 literes dízel, 100 lóerővel, és hamarosan jön egy újabb gázolajos, az 1.5 EcoBlue, ami nemcsak 125 lóerős lesz, de összkerékhajtást is rendelhetsz majd hozzá.

Igen, ezen a téren a legtöbb gyártó alibizik, és azt mondja, hogy ebben a kategóriában már nincs szükség összkerékhajtásra, a Fordnál meg épp most vezetik be.

Ha sokat mész csúszós, meredek úton, akkor lehet értelme, de az EcoSport már fronthajtással is sok mindenre képes: a dízelnek 16, a benzinesnek 19 centi a hasmagassága, amivel nem kell aggódnod, hogy fennakadsz valahol.

Mi pedig éppen ezt tettük próbára azon a kiránduláson, ahová elvittünk egy 140 lóerős, ST Line kivitelű példányt. Stabil, masszív autónak érződik az EcoSport, amit nem kell félteni akkor sem, ha nem éppen ideálisak a körülmények, és most nem is voltak azok. A városban még havas eső tette szomorúvá az időt, de nem kellett sokat autózni, hogy a Visegrádi-hegységben már csodás fehér hótakaróban gyönyörködjünk.

Mondunk néhány tippet is, hogy mit lehet csinálni télen, ha egy kicsit ki akarsz szabadulni a városból.

Például kirándulhatsz egyet az erdőben, a téli táj látványát egyszerűen nem lehet megunni, és nincs olyan tömeg sem, mint a Normafánál, ami minden fővárosinak eszébe jut, ha esni kezd a hó. Vihetsz sílécet, vagy szánkót, de ha egyik sincs kéznél, akkor ott a bobpálya, ami nemcsak nyáron van nyitva, hanem ilyenkor is, minden nap. Nagy élmény, és a kezdőknek is biztonságos.

Főleg azok után, hogy hallasz néhány sztorit Pulai Imrétől a téli sportok veszélyeiről. Sydney olimpiai aranyérmes kenusa is velünk tartott az EcoSport bemutatójára,

és mielőtt azt kérdeznéd, mi köze a kenunak a bobhoz, jó tudni, hogy Pulai egy ideje komolyan belekezdett a téli sportokba.

A célja egy profi bob, amiért 80 ezer eurót kérnek, és amivel aztán 130-cal hasíthat le a pályán. Most megy a téli olimpia, nézz bele a közvetítésbe, már a belső kamerát nézve is félelmetes egy kör.

Neked és nekünk jobb ötlet a téli segwayezés, ami korántsem ugyanaz, mint amit a lusta városi turistáknak találtak ki.

A masszív terepgumival szerelt gépek a hóban is elboldogulnak, de azért nem árt észnél lenni hozzá, mert könnyen egy méretes esés lesz az eredménye. Ügyesen kell egyensúlyoznod ahhoz, hogy a hóban ne pörögjenek el a kerekek, és a terepakadályokon se borulj fel, egy kis gyakorlással hosszabb erdei túrára is érdemes vállalkozni vele.

Érdemes tehát kimozdulni a városból, mert amíg idelent borús, esős az idő, addig a hegyek a legszebb téli formájukat mutatják.

Ha pedig már minden harmadik autó crossover, használd is ki, amire való, ne féltsd, ha le kell vele térni az útról.

Nem fog leérni a kompnál, és a padka sem tesz kárt benne, ebben az EcoSport is nagyon jó. Ha bírod a Fordokat, és éppen egy Fiestával szemezel, akkor mostantól erre is érdemes vetni egy pillantást.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés