A Fordzilla az első versenygép, amit egy autógyártó és a gamerek közösen terveztek, és a Fordnál most a virtuális világból a valóságba is átültették az extrém szuperautót.

Idén tavasszal kérdezte a gamerek véleményét a Ford a tökéletes versenyautóról, és a visszajelzéseik alapján alkották meg a Fordzilla P1 terveit. A videojátékokba szánt szuperautó arányai egészen elképesztők, a 4,73 méteres hosszhoz és kétméteres szélességhez mindössze 90 centiméteres magasság párosul, azaz a karosszéria alig magasabb a 21 colos kerekeknél.

A dizájn legérdekesebb része a kétüléses kabint lefedő teljesen átlátszó kupola, ami a vadászgépek pilótafülkéjét idézi.

Az üléshelyzet a Formula–1-es autókéhoz hasonló, a karosszériát azonban már a GT versenygépek ihlették. A kormánykerékbe beépített képernyő élő adatforgalmat biztosít a bokszutcában dolgozó csapattagokkal.

A Fordzilla a márka legelső autója, amely teljes egészében digitálisan készült, a szuperautót tervező csapat tagjai sosem találkoztak,

öt különböző országból dolgoztak együtt, mégis hét héten belül végeztek a munkával. Az eredmény egy extrém arányokkal és jellegzetes karakterrel rendelkező életnagyságú modell lett.

Szívesen írnánk, hogy milyen erőforrás dolgozik a Fordzilla hátuljában, de a prototípus csak egy makett, amit nem lehet vezetni.

A Ford azonban, ha a körülmények engedik, jövőre több eseményre is elviszi majd, ahol meg lehet csodálni a valóra vált versenygépet, ami várhatóan a Gran Turismo egyik autójaként jelenik meg.

A formája minket a Ford GT90 és a Peugeot Quasar koncepcióautókra emlékeztet:

Feledésbe merült, pedig gyárthatták volna a Ford GT90-et

A kilencvenes években készült, négy turbós V12-essel.

Három fantasztikus Peugeot a nyolcvanas évekből

Bármelyiket szívesen láttuk volna gyártásban.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hét üléssel és elektromos hajtással jön az új Citroën C3 Aircross

További cikkeink a témában