Az Audinál a Q2 a legkisebb szabadidő-autó, aminél most eljött a ráncfelvarrás ideje. A formája nem sokat változott, de a stílusa még vagányabb lett, és izmos sportváltozata is van.

2016-ban jelent meg a Q2, ami még egyáltalán nem tűnt elavultnak, de a naptár szerint itt volt az ideje a ráncfelvarrásnak, ezért az Audi felfrissítette a legkisebb szabadidő-autóját. Az új fényszórók immár szériában LED-esek, felárért mátrixfényszóró is elérhető, az irányjelző futófényes. A lökhárítók és a hátsó lámpák is újak.

A vevők öt újabb szín közül választhatnak, a C-oszlopot a karosszéria színén kívül lehet feketében, szürkében és ezüstben kérni.

Az utastéren is csak finoman változtatott az Audi, a műszerek számlapjait 12,3 colos kijelző vetítheti, középre 8,3 colos képernyőjű infotainment kerül, amit az ülések közti forgótárcsával lehet kezelni.

A forgalmazás az 1,5 literes, turbós benzinmotor 150 lóerős változatával indul, de később visszatérhet a 116 lóerős 1.0 TSI, a 190 lóerős 2.0 TDI és a 2.0 TDI is.

A legizgalmasabb az SQ2, ami szintén megújult, és továbbra is a kétliteres benzinmotort kapja 300 lóerővel,

hétfokozatú S tronic váltóval és összkerékhajtással, amivel 4,9 másodperc alatt gyorsul százra, és 250 km/óra a végsebessége.

Ez is érdekelhet:

Hathengeres dízelmotort kapott a megújult Audi SQ5

Az Audinál még nem temetik a dízelt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Modern és fenntartható az Italdesign tanulmányautója

További cikkeink a témában