Furcsa indokkal hajtott forgalommal szemben az M3-ason
Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Újabb, a forgalommal szemben haladó autósról mutatott felvételt a rendőrség, és a sofőr ezúttal egy ritkán hallott magyarázattal állt elő.

Forgalommal szemben hajtó vagy autópályán megforduló autósból még mindig sokkal több van a kelleténél, a legutóbb pár hete fordult rá nagy lendülettel egy hyundaios az M7-esen a belső sávra.

A leggyakoribb okok között az eltévedés szerepel, de most egy olyan autóst fogtak el a gödöllői járőrök, aki egészen szokatlan magyarázatot adott a tettére. Az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán két kilométert tett meg a forgalommal szemben a leállósávban az autós, aki elmondta, hogy a mellette ülő rokonának akart segíteni, annak lerobbant autója felé tartottak, és

A rendőrök segítettek a műszaki hibás autó beindításában, biztonságos helyre kísérték és gondoskodtak az utasról, a sofőrt pedig előállították és kihallgatták. Az 57 éves férfi elismerte a közúti veszélyeztetést, és bár több autóstól is kapott reflektoros, dudás figyelmeztetést,

Azt nem tudta, hogy ilyen esetben a közútkezelő segítségét is igénybe tudja venni, de még a rendőrség is segítségül hívható. A veszélyes manőver kapcsán, amely ráadásul éppen a „közlekedési kultúra napján” történt, közúti veszélyeztetés bűntette miatt folyatja le az eljárást a gödöllői kapitányság.

(Forrás: police.hu)

Ez is érdekelhet:

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.