Ha az ára nem akadály, akkor akár a Tolvajtempóban végleg álomautóvá vált Eleanor Mustang is a garázsodban állhat. Egy Los Angeles-i cég többféle változatban, akár 750 lóerővel is megépíti a legendává vált izomautót.

Fusion Motor Company a neve annak a cégnek, amivel fel kell venned a kapcsolatot, ha azt szeretnéd, hogy Eleanor Mustang álljon a garázsodban. A Los Angeles-i műhelyükben 1967-ben és 1968-ban készült Fordokból építik meg a Tolvajtempóban látott álomautó hivatalos replikáját. Az eredmény pedig nemcsak tökéletesen néz ki, de még sokkal jobb is lesz, mint az eredeti.

A munkát ugyanis azzal kezdik, hogy apró darabokra szedik szét az autót, és extra merevítéseket építenek a karosszériába, hogy a modern sportkocsikhoz hasonló merevséget, és ezáltal stabilitást érjenek el. Az elemeket éppen olyan ragasztóval illesztik össze, mint amit a McLaren is használ a szuperautóihoz. Kívánságra szénszálas anyagból gyártják a gépháztetőt és a csomagtér fedelét.

A fékeket is erősebbre cserélik, és szükség is lesz rá a Mustang teljesítménye miatt. Az alapmodell az 5 literes V8-as motor 430 lóerős változatát kapja, de kérhető a kompresszoros kivitel is 600 lóerővel. És akkor ott van még a 7 literes V8-as, ami karburátorral 480 lóerős, injektorral 560 lóerős, és kompresszorral együtt akár 750 lóerős is lehet. A motorhoz öt vagy hatfokozatú kézi, és bizony, még automata váltó közül is lehet választani.

A legjobb az egészben az, hogy még a nitró-tartály is ott van a csomagtérben, aminek a tartalmát a filmben látott Go Baby Go gombbal lehet kiszabadítani.

A megjelenésében tökéletesen klasszikus, de részleteiben finoman modernizált Eleanor Mustang olyan extrákat is kaphat, mint a LED-es fényszóró és hátsó lámpa, természetesen szigorúan korhű megjelenésben. Ennek a tökéletességnek pedig megvan az ára, ami kiviteltől függően 189 és 284 ezer dollár közötti, azaz 48-72 millió forintot tesz ki. Csak aztán vigyázz is rá, nehogy ellopják!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tömény elegancia ez az 1991-es Honda Legend Coupe

További cikkeink a témában