Valahogy, valahol mindig bebizonyosodik az az önnyugtató, kicsit nemzeti, és nem kicsit elfogult közhely, miszerint a legszebb lányok a magyarok. Most épp Genfben, a világ egyik, de mindenképp Európa leghíresebb autóshow-ján.

A bázisnak kinevezett kávés-kanapés Volvo standnál összeszedtük egymást az első napunk végén, és meggyötörve, fáradtan, de tele élményekkel, fotóval és névjegykártyával igyekeztünk elhagyni a Genfi Autószalon bitang nagy pavilonját, amikor elbattyogtunk egy mindössze három autóból álló kis kiállító rész előtt. És némán, egymástól függetlenül lassítottunk, tekeredett a nyakunk, a mondat közepén elvágták a beszélgetést. Megálltunk, és halkan, egyszerre lépve visszafordultunk.

Miatta:

Valószínűleg soha senkivel nem történt még olyan, ami ekkor velünk, így elmesélem: elkezdtünk beszélni a lányról, viszonylag tét nélkül, hiszen Genfben vagyunk, félhangosan mehet az "istenem" és az "akurvaéletbemár", hisz mi baj lehet?! Azonnal vettem elő a telefont, kell kép, MOST. Az Instagram népe hogy fog örülni, gondoltuk. De jött az ukáz, kapjam szépen elő a rendes gépet, hiszen megtaláltuk a szalon legszebb, legcsinosabb csaját, minőségi(bb) fotók is kelleni fognak. Férfimagazin, vagy mi.

Bevonultam az autók mellé és lekaptam minden szögből, amire volt lehetőségem, majd ki, gépet el, amikor az utánam érkezőktől elköszön a lány:

"Sziasztok!"

Igen, magyar. Az idő lelassult, a tér meghajlott, végigfuttattam az óbazmegeket az agyamon, hogy mennyit hallhatott, majd mindezt leszarva odaléptem és leszólítottam, mert muszáj.

Aztán már láttuk, hogy a három járgány a Nimrod Performance-é, ekkor elég gyorsan összeállt a kép, miért is magyar a hoszteszlány.

Akit Noéminek hívnak, és egy roppant kedves egyetemista, akiről a képek alapján nem is igazán jön át, mennyire lehengerlő. Tényleg. Tudod, van ez a kisugárzás dolog, ami a másik közhely, de sajnos ez is igaz, és ezt fotókkal nehéz visszaadni. Bár az mindenkinek látszik és egyértelmű, hogy gyönyörű.

És hát tudja, mi kell a népnek, afelől senkinek se legyen kétsége:

Másnap a baj tovább fokozódott, ez a magyar barna csoda még vadítóbb lett, nála kezdtem, a felkötött hajról és a Vénusz-dombing felsliccelt ruháról is kellett fotó. Mondanom sem kell, hogy Noémit konstans nyolc-tíz különböző nációjú újságíró fotózta, ő pedig állta a sarat rendesen, noha pár órákat tudott csak aludni, és mivel a váltótársa lerobbant, egyedül hosztolta a standot, magassarkúban, félnapokat.

Igen, ezt így tolta. Nézzük csak ezt meg közelebbről:

És nemcsak szép, hanem bizony formás is:

És amikor már azt hinnéd, hogy ez a lány annyira dögös, hogy magával sem állna szóba, akkor jött a huncut mosoly, amitől emberibb lett, és végtelenül cuki is.

Egyszerűen kellemesen bizsergető érzés, hogy autónk ugyan nincs kint, de megint elhoztunk a legjobb csaj díjat. Noémiről pedig még fogunk hallani.

(Fotó: a szerző)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés