Az FIA sportigazgatója szerint sem a korlát nem nyílhatott volna szét, sem az autó nem gyulladhatott volna ki.

A hétvégi Bahreini Nagydíj rajtja után brutális balesetet szenvedett Romain Grosjean, aki olyan elemi erővel csapódott a pályaszéli szalagkorlátba, hogy az szétnyílt, az autója kettétört és kigyulladt – szerencsére a francia pilóta kisebb sérülésekkel megúszta, de a hétvégi második szahíri futamot azonban egészen biztosan kihagyja:

Közben az FIA sportigazgatója, Ross Brawn közölte, hogy kifejezetten aggasztónak tartja, hogy a korlát szétnyílhatott, illetve azt, hogy az autó kigyulladhatott, merthogy egyik sem fordulhatott volna elő, ezért

Brawn kiemelte, hogy a 2018-ban bevezetett halo (pilótafülke fölé emelt védőkeret) mentette meg Grosjean életét, és elismerését fejezte ki mindenki felé, aki „tiszta fejjel, célirányosan cselekedtek és nem hezitáltak”.

(Forrás: planetf1.com, fotó: Getty Images)

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.