Azzal, hogy a gázra lépett, nagyon nem hozott okos döntést a franci pilóta a 2018-as Spanyol Nagydíjon. Baleset és büntetés lett a vége. Nosztalgiázunk, ha már úgyis Spanyolországba utazik a mezőny.

A 2018-as barcelonai futam rajtja után nem sokkal, a haasos Kevin Magnussen megcsúszott a hármas kanyarban, a szorosan mögötte haladó csapattársa, Romain Grosjean pedig elvesztette az irányítást az autója felett, ám a bukótérbe sodródás után nem hagyta az autóját lelassulni, hanem a gázra lépett és keresztben visszahajtott a pályára. Ennek pedig az lett a vége, hogy a mögötte érkező Nico Hülkenberg (Renault) és a Pierre Gasly (Toro Rosso) nem tudta elkerülni az ütközést, végül mindhárom pilóta kiesett:

A sportfelügyelők egyébként el is meszelték Grosjeant, aki háromhelyes rajtbüntetést és két büntetőpontot kapott, de nem a balesetért, hanem a mentési manőverért. És még Hülkenberg oda is szúrt egyet rendesen a Haas-pilótának, amikor azt mondta, hogy:

„Nagyon fáj ez a kiesés. Grosjeannak célzóvizet kellene innia. (...) Egyfolytában a pálya szélén van. Talán el kéne gondolkodnia a sportágváltáson.”

A másik érintett, Gasly pedig csak annyit mondott az esetről, hogy „fékezhetett volna, akkor talán minden máshogy alakul”.

(Fotó: formula1.com)

És ezt olvastad már?
A belga Porsche-gyűjtő, akit tuti irigyelni fogsz