Azt azért elismeri, hogy Verstappen gyors volt.

Bár a Mercedes kétszer is próbálkozott elévágással megelőzni Mex Verstappent a Holland Nagydíjon, Lewis Hamiltonnak egyszer sem sikerült a holland elé kerülni, így a 23 éves pilóta hazai pályán nyerte meg a zandvoorti futamot.

A hétszeres világbajnoknak csak a második hely jutott, ezért pedig a csapatát hibáztatja:

„Határozottan nem ez volt a legjobb stratégia, amit választottunk, de nagyon nehéz dolgunk volt, mert túl gyorsak voltak. Úgy gondolom, túl korán jött a második boxkiállás.”

Hamilton ugyanis a kerékcsere után pont a forgalomba, a lekörözöttek közé tért vissza, és mire sikerült átverekednie magát rajtuk, egy másodperces hátrányba került a hollanddal szemben.

„Nem is értem, hogy nem láthatták ezt a csapatnál”

– majd még hozzátette, hogy gratulál Verstappennek, aki megérdemelten győzött Zandvoortban – győzelmével egyébként a holland átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben a pilóták között:

Eközben...

Az Alfa Romeo csapatfőnöke elárulta, ki lehet Räikkönen utódja

Nem Mick Schumacher, de nem is Valtteri Bottas nevét mondta.

(Forrás: planetf1.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Ilyen lesz a Kawasaki első hidrogénhajtású motorkerékpárja

340 lóerős családi villanybusz a Volkswagen ID. Buzz GTX

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés