A finn elárulta, hogy számtalanszor kisegítette a hétszeres világbajnokot az utolsó pillanatban.

Valtteri Bottas idén már az Alfa Romeo pilótájaként folytatja pályafutását, a finn öt idényt húzott le a Mercedesnél Lewis Hamilton csapattársaként, akit az időmérőkön és a futamokon is képes volt olykor megszorongatni, sőt, legyőzni is – bár ez inkább a kvalifikációkon sikerült.

A finn elmondta, hogy nagyra tartja Hamiltont, akinek munkamorálját, tudását és képességeit maximálisan elismeri, és hogy a közösen lehúzott évek alatt sokat tanult a brittől. Ugyanakkor azt is elárulta, hogy számtalan alkalommal kisegítette a hétszeres világbajnokot:

„Többször is előfordult, hogy Lewisnak az utolsó pillanatban le kellett másolnia a beállításaimat.”

Bottas arról is beszélt, hogy szerinte mi volt a legnagyobb különbség a hétszeres világbajnok csapattársa és közte:

„A gumikezelés volt az egyik nagy erőssége, bármilyen körülmény között megtalálta a módját, hogy a lehető legtovább életben tartsa a gumikat. Ez volt a legnagyobb különbség köztünk, valamint Lewis kiegyensúlyozottsága.”

(Forrás: GPFans, fotó: formula1.com)

Ez is érdekelhet:

„Minél tovább húzódik az FIA-vizsgálat, annál rosszabbá válik Hamilton helyzete is”

Továbbra is néma Hamilton, és továbbra sem biztos, hogy idén is láthatjuk-e őt a rajtrácson.

Eltiltás fenyegeti Verstappent

Nagyon közel jár hozzá Verstappen, jó ideig jó fiúnak kell lennie az új idényben.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

Ilyen lesz a Kawasaki első hidrogénhajtású motorkerékpárja

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés