Kijelentése után a brit magyarázkodásra szorult.

2020-ban már Vietnám is a Forma–1-es versenynaptár része lesz, ez viszont kevésbé nyerte el Lewis Hamilton tetszését.

Már ott is lesz F1-es verseny, ahol eddig még nem volt

Már évek óta lehetett hallani a délkelet-ázsiai ország belépési szándékáról.

Az ötszörös világbajnok ugyanis kihagyná a szűz piacot, és inkább azokban az országokban rendezne több futamot, amiknek van történelme az autósportokban – első sorban Angliára, Németországra és Olaszországra gondolt, de az egyre nagyobb F1-érdeklődésnek örvendő USA-t is felhozta.

Vietnám kapcsán aztán egészen más oldalról is megközelítette a futamhelyszínek kiválasztásának szempontját:

„Voltam már Vietnamban, gyönyörű hely. Indiában versenyeztünk is már, de nagyon furcsa érzés volt, hiszen India nagyon szegény ország, mégis ott volt ez hatalmas, gyönyörű versenypálya a semmi közepén. Volt versenyünk Törökországban is, alig jött ki valaki. Menő pálya, menő hétvége, de gyenge közönség.”

Hamilton Indiára tett kijelentésével sokaknál kiverte a biztosítékot, az Instagram-sztorijában végül bocsánatot kért azoktól, akiket ezzel megbántott. Majd elmagyarázta, hogy szerinte nem jó dolog több százmillió dollárt egy olyan versenypályára kidobni, amit amúgy nem használnának, helyette inkább a rászorulók oktatására és lakhatására kellene fordítani azt a rengeteg pénzt. Méltatta még Indiát, a kultúráját és az ország F1-es rajongóit:

Lewis Hamilton's clarification on his statement about India from r/formula1

(Fotó: Twitter)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Szokatlan végeredmény született a Kínai Nagydíj sprintkvalifikációján

További cikkeink a témában