Egyrészt azért, mert így is a második helyre tudta behozni az autót, másrészt pedig azért, mert megtalálták a probléma konkrét okát.

Hamilton a pole-ból vághatott neki az Ausztrál Nagydíjnak, amelyen végül csak másodikként ért célba Valtteri Bottasszal mögött. A brit szinte a teljes futamon küszködött az autóval, nem is tudta tartani a lépést csapattársával, amiért a megsérült padlólemez okolható:

Az időmérő után / a verseny után

Ahogy a képen látható, a bal hátsó kerék előtti részen eltűnt egy kis elem, ami bár apró, funkciója viszont annál fontosabb: ez akadályozza meg, hogy a nemkívánatos légmozgás a diffúzorr útjába kerüljön (via). Mivel ez csak az autó egyik oldalán jelent meg, nem csoda, ha Hamilton úgy érezte, hogy megváltozott a kocsi egyensúlya.

Az ötszörös világbajnok azért megkönnyebbült, hogy megtalálták a probléma forrását:

„Keményen dolgoztam a megfelelő balanszon, úgy gondolom, sikerült, hiszen az egész hétvégén jó tempóm volt. Minden simán ment, megvoltak a jó beállítások is, aztán egyszer csak teljesen másképp kezdett el viselkedni az autó. Jó tudni, hogy megvolt az oka a váratlan változásnak.”

(Fotó: Mercedes-AMG Petronas Motorsport, Reddit)

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon