A brit sajnálja, hogy távozik egykori csapattársa.

Lewis Hamilton azt mondta, Jenson Button hiányozni fog a Forma-1-ből, miután kivesz egy kis szünetet a következő évben.

Button utat ad Stoffel Vandoornenak 2017-ben, de megvan a lehetősége, hogy visszatérjen 2018-ban. Hamilton visszaemlékezett, mikor először nézte a TV-ben Buttont.

“Sok-sok éven keresztül nagyszerű pilóta volt. Egy kincse a Forma-1-nek. Sok mindennel járult hozzá a sportág sikeréhez – mondta Hamilton. – Emlékszem, mikor ültem és az első nagydíját néztem. Még középiskolás voltam, és reméltem, hogy egyszer az majd én lehetek ott, és most óriási őrület, hogy mindketten itt vagyunk.”

Egy hosszú és sikeres karrier után, ami 2000-ben kezdődött, Button “kivesz egy kis szabadságot”, hogy azt tehesse, amihez épp kedve támad. Hamilton meg van győződve róla, hogy korábbi csapattársa nagy dolgokat fog véghez vinni és még erősebbé válik.

“Nagyon fog hiányozni, de egyszer srácok, ti is mind elmentek majd, és valaki más veszi át a helyeteket. Ugyanúgy az enyémet is. De az élet megy tovább. Ennek ez a rendje. Ő továbblép egy nagyobb és jobb dolog felé, és kinövi önmagát.”

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

Ilyen lesz a Kawasaki első hidrogénhajtású motorkerékpárja

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés