Nem kerülheti el a downsizing trendjét a Jeep sem, az amerikai márka legkisebb típusát mostantól háromhengeres motor is hajthatja. A megújult Renegade kapja meg elsőként a Fiat vadonatúj fejlesztésű motorjait.

A Jeep jellegzetes hetes osztású hűtőmaszkja és a karakteres kockaformája megmaradt, de sok téren megújult az amerikai márka legkisebb típusa, amit még 2014-ben mutattak be. A kerekek 19 colosak, a fényszórók immár teljesen LED-esek is lehetnek, a hátsó lámpák formája pedig még mindig a második világháborús benzines kannákat idézi, de az is háromdimenziósabb lett.

A legfontosabb újítás a lemezek alatti részt érinti, ugyanis mostantól egy Jeep is lehet háromhengeres, a Renegade kapja meg elsőként a Fiat vadonatúj fejlesztésű benzinmotorjait. A kisebbik 1 literes, turbós, 120 lóerőre és 190 Nm-re képes, ehhez mindenképpen hatfokozatú kézi váltót és elsőkerék-hajtást adnak.

A nagyobbik motor sem túl nagy, hiszen 1,3 literes, négyhengeres, szintén turbós, 150 vagy 180 lóerővel, mindkét esetben 270 Nm maximum nyomatékkal. A Jeep ezeket már csak automatával adja, az előbbit hatfokozatú duplakuplungossal, az utóbbit kilencfokozatú bolygóművessel, és ehhez már összkerékhajtás is kérhető.

A dízelek nem változtak, 1,6 és 2 literes, 120, 140 és 170 lóerős változatban készülnek, de a korábbinál tisztábbak lettek. A Renegade belül jobb minőségű anyagokat, több tárolóhelyet, 7 vagy 8,4 colos érintőképernyőt kapott, és mostantól sávelhagyásra figyelmeztető és táblafelismerő rendszer is járhat hozzá.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés