Hatalmas hűtőmaszk került a megújult 7-es BMW-re

Még egészen újnak tűnt, de a naptár szerint már itt volt az ideje a BMW 7-es sorozat ráncfelvarrásának. A luxusautó új, minden eddiginél nagyobb hűtőmaszkot kapott, a felszereltsége és a motorkínálata is gazdagabb lett.

A legújabb irányzata szerint szabta át a 7-es sorozatot a BMW, az új X7 után erre is hatalmas vese alakú hűtőmaszk került.

A motorháztetőt is átszabták, öt centivel magasabbra került az autó orra, és a fényszórók is keskenyebbek lettek, ami összességében határozottabb, szigorúbb külsőt kölcsönöz a németek limuzinjának.

A hátsó részt is meg tudod különböztetni az eddigitől, ha észreveszed, hogy

Az első lökhárítón a légbeömlő nyílások formája, a hátsón pedig a jelképes kipufogóvégek alakja lett más.

A belső tér megmutatja, hogyan képzelik a luxust a BMW-nél.

A bőrkárpitot steppelt varrással tették elegánsabbá, az új kormánykeréken átrendezték a kapcsolókat, és a vezeték nélküli mobiltöltő tálcája is új helyre, a váltókar elé került. Jobb a hangszigetelés, az oldalsó és hátsó ablakok még vastagabb, akusztikus üvegből készültek.

A legújabb technológia is beköltözött a 7-esbe,

a 12,3 colos színes képernyős műszeregység és a 10,25 colos középső érintőképernyő is megkapta a BMW legújabb infotainment rendszerét. A hátsó utasokat két 10 colos érintőkijelző szórakoztathatja. A vezetéstámogatók köre eddig is teljes volt,

A kínálat új benzines csúcsmotorokkal bővült, visszatért a 6,6 literes biturbó V12-es

az M760Li xDrive-ban. A teljesítménye szerényebb, 585 lóerő lett, de így is 3,8 másodperc alatt képes letudni a százas sprintet. A 8-as sorozat után a 750i-ben is megjelent az új 4,4 literes biturbó V8-as, 450 helyett 530 lóerővel, négy másodperces százra gyorsulással.

A zöld rendszámos változat jóval komolyabban vehető,

miután a 740e helyére lépett az új 745e. A benzinmotorja ennek már nem négyhengeres, hanem a háromliteres, turbós hathengeres 286 lóerővel, amihez 113 lóerős elektromotor társul. A kombinált teljesítmény 326 helyett 394 lóerő, ezzel 5,1 másodperc alatt van százon, és 40 helyett 50-58 kilométert képes megtenni tisztán elektromosan.

A kínálatban ott vannak a háromliteres, hathengeres dízelek is háromféle változatban: a 73d-ben 265 lóerővel, a 740d-ben 320 lóerővel, a 750d-ben pedig kereken 400 lóerővel. Széria a légrugózás, és hátsókerék-kormányzás továbbra is kérhető a könnyebb manőverezéshez.

Ez is érdekelhet:

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon