Best of rádiós beszólások az amerikai futamról.

Minden egyes futam után hálát adunk az égnek, hogy nyilvánosak a rádióbeszélgetések a Forma-1-ben, ugyanis néha elképesztő butaságokat tudnak beszélni a srácok. Amerikában sem volt ez másképp, úgyhogy álljon itt pár igazán viccesre sikerült üzenet.

„Bocsi, én megpróbáltam, de túlságosan messze voltam. Ooo ez most a világbajnokság végét jelenti, ugye?” – búslakodott Vettel, akinek amúgy nem mintha túl sok köze lett volna a bajnoki címhez.

„P6! P6!” – kiabálta nevetve Jenson Button, akinek az elvárásai már olyan mélyre süllyedtek, hogy még nyolc pontnak is ennyire tud örülni.

„Nincs semmi erő a motorban… na jó, ha nem állok pontszerző helyen akkor nem szenvedek itt tovább.” – mondta a csapatának frusztráltan Fernando Alonso, aki már megint a Hondával szívott.

„Nagyon szép munka volt Daniel. Ha a huszadik körnél intették volna le a futamot, akkor most jó színben lennél feltüntetve.” – Ricciardo annak ellenére, hogy vezette a futamot, eléggé visszaesett a végére.

„Van valami gubanc az első kerekekkel. Nem működnek és nagyon túlkormányozott a kocsi.” – „Nyugi Nico, most körülírtad a hideg gumik tulajdonságait.”

„Hogy a picsába előzött meg Nico?” – kelt ki magából Daniel Ricciardo.

„Hallod, ez a gyerek folyamatosan letol a pályáról. Háhh, ha ezt így meg lehet csinálni, akkor mostantól én is tologatom le.” – Max Verstappen nem annyira tisztelte Kimi Raikkönent, aki úgy döntött, majd ő megmutatja hol a helye az újoncnak.

„Massa kiesett. 13-ik helyen vagyunk”

„Ez a büntetése a rajt utáni miatt? Mert amúgy nem bánom, hogy kiesett.” – közölte csapatával hidegen, hogy a rajtot követő ütközésük után nem fog búsulni, ha a brazil bűnhődik kicsit.

 

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

Ilyen lesz a Kawasaki első hidrogénhajtású motorkerékpárja

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés