Mert ennyibe került a Renault-nak, hogy átvegye a Lotus felett az irányítást.

Ahogyan már eddig is tudhattuk, a Renault visszatér a sportágba, méghozzá úgy, hogy felvásárolta a Lotus csapatot. Azt viszont eddig nem tudtuk, hogy mennyibe is került a franciáknak a visszatérés. Külföldi források szerint az összeg, amit aláírt a két fél, mindösszesen egy font volt, azaz körülbelül 400-500 forint.

A Renault 2009-ben adta el a csapatát a Genii-nek, akik a Lotus nevet használták az autókon és mindenféle hivatalos iratokban, de a befektetésük sosem térült meg. A Genii tehát úgy döntött, hogy ebből nem kér tovább, és kihirdette, hogy eladó a csapat, amire nagy meglepetésre a volt tulaj, a Renault jelentkezett be.

A Lotus egész évben szenvedett, mind a pályán, mind pedig financiálisan, de mégis azt mondhatjuk, hogy a múlt szezonhoz képes javultak egy kicsikét, hiszen a hatodik helyen végeztek a konstruktőrök bajnokságában, ami két pozícióval jobb, mint egy éve.

A Renault-nak ki kell azonban fizetnie a Lotus hiteleit, de azt pontosan nem tudjuk, hogy mennyi, csupán annyit, hogy ezt az egész folyamatot egy fontért indíthatták el, és ha nyereséges lesz a csapat, akkor szinte nem is került nekik semmibe az akció.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Ilyen lesz a Kawasaki első hidrogénhajtású motorkerékpárja

340 lóerős családi villanybusz a Volkswagen ID. Buzz GTX

További cikkeink a témában