Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Neked mennyire tűnne élményautónak a Honda CR-V, ha tizenöt évig azzal csapattad volna a hétvégi bulikat?

Autót vásárolhatsz zsigerből vagy agyból. Ha a praktikumot tartod szem előtt, akkor kinézel valami biztonságos vasat, ami keveset fogyaszt, amibe befér hátulra a gyerek biciklije és ami akkor sem fog nyavalyogni, ha lendületből kell legurulnia Görögbe. A gondok akkor kezdődnek, ha a döntést érzelmi alapokra helyezed. Ilyenkor vesz az ember benzinzabáló bálnát csak azért, mert kúl belőle kiszállni, macerásan szűkös sportautót, mert folyamatos orgazmus vezetni, vagy épp állandóan elromló olasz paripát, mert annak meg lelke van. Akkor van szerencséd, ha az agyad és a szíved is egy irányba húz.

És hogy mégis mi a jó fene köze van ennek a bevezetőnek a Honda CR-V-hez, ami minden, csak nem élményautó? Az attól függ. Nálam például, aki a fiatalságom négy keréken lebonyolított részét a szüleim 2001-es CR-V-jében töltöttem, nagyon is sok. Egy fekete színű, idén tizenöt éves városi terepjáróról beszélek, még azokból az időkből, amikor SUV-ot venni csak annyira volt divat, mint manapság fehér Suzuki Swiftben csapatni - azaz semennyire. Azóta baromi nagyot fordult a világ. A nagymenő, fekete öltönyös, frissen kiugrott maffiózóból lett vállalkozó már nem dinnyés merdzsóból száll ki, hanem X5-ös BMW-ből, mert a méret erőt kommunikál, és mert az senkit nem érdekel, hogy ezek a járművek igazából se nem terepjárók, se nem városiak. Egy kicsit rizikósabb földutat persze még megkockáztat velük az ember, de terepezni már nem ezzel fogsz elmenni, mert az első kósza fatuskó azonnal sportkipufogóvá nyomorítaná a dörrentőt.

A CR-V tehát már akkor SUV volt, amikor annak lenni még nem volt akkora divat, és amit nem csak azért szeretek, mert a praktikum ezt diktálja, hanem azért, mert ez a jármű a főszereplője szinte az összes csimaszként begyűjtött autós emlékemnek. Aki már kamaszként is Honda S2000-ben ülve fésültette a haját a menetszéllel, az éppenséggel sajnálhat is engem ezért, de én inkább nem panaszkodom.

A tizenöt éves Hondánkban egy 1973 köbcentis benzinmotor segíti a gyors helyváltoztatást, mely 108 kW (144 LE) teljesítményt oszt le szinte tökéletes harmóniában a fordulatszámmérő minden egyes rovátkájára – persze szigorúan az ötezres szám alatt. Még azzal együtt is, hogy a motor szimpatikusan nyomatékos és még egy tízkilós kalapáccsal is munka lenne használhatatlanná tenni - értsd: elnyűhetetlen -, nem venném a bátorságot ahhoz, hogy különösebben izgalmasnak nevezzem. De most komolyan, ha azt mondanám, hogy egy 144 lóerős motor úgy meg tud mozgatni közel két tonna összsúlyt, hogy örömödben a nadrágodba vizelsz, elhinnéd?

Épp ezért, amikor beültem a vadonatúj CR-V-be, arra voltam a leginkább kíváncsi, hogy vajon a japán gyártó injektált-e egy kis csibészséget a legkedveltebb hobbiterepjárójába a tizenöt éves nagyapóhoz képest. Alássan jelentem, baromira nem. Erre mondjuk már akkor megkaptam a választ, amikor megtudtam, hogy a motortérben egy 1,6-os dízelmotor hörög. Tudom, mire gondolsz; egy ekkora testhez ez a szív túl kicsi, amivel csak félig van igazad. Lehet, hogy kisebb és gazdaságosabb az újabb eresztés motorja, de ez nem jelenti azt, hogy gyengébb lenne. Tizenöt év fejlődés után a kisebb lökettérfogat már nem jelent automatikusan csenevészebb izmokat; az új CR-V dízelmotorja 160 lóerőt tud felmutatni, ami már éppen elég ahhoz, hogy ne kelljen óvatoskodnod, ha felmész az autópályára.

Azért arcoskodni sem szabad! 160 környékén a vasból csúnyán elfogy a szufla. Bár a kilencfokozatú automata váltó nagyon kényelmes és ügyesen megkímél attól, hogy gázolajra költsd a gatyádat is (7,5 l/100 km környékét csak akkor lépi át a fogyasztás, ha görcs áll a jobb lábadba), még sportfokozatban sincs meg az a lórugás-élmény, amit egy ekkora autótól elvártál még azelőtt, hogy megtudtad, milyen motor van benne.

Szóval már akkor tudtam, hogy nem lesz itt "dűtsd ki-borítsd ki", amikor hazafelé tartottam az új szerzeménnyel a szülővárosom felé, hogy begurítsam az unokát a nagyapja mellé. Érkezés után gyorsan át is ültem a jó öreg feketébe és megállapítottam, hogy tényleg jól emlékeztem; a kétezres benzinmotor lehet, hogy elavultabb, de bizony az újhoz képest már a pincéből is húz. Fura módon az 1,6-osnak kell egy kis pörgetés, hogy észrevegye, itt bizony lendületbe kellene jönni. Utána nincsenek bajok, de ez a lélegzetvételnyi tökölés pont elég ahhoz, hogy ne érezd ragadozónak magad.

Egyébként jobb is lesz, ha leszámolsz a maradék illúzióiddal, az új CR-V ugyanis egy SUV-nak álcázott családi autó. Az említett exmaffiózó erre csak megvonja a vállát, de egy öttagú család úgy tud elmenni vele kirándulni, hogy kényelmesen elviheti magával a fél házat. Azt is le kell szögezni, hogy a tizenöt évvel ezelőtti modell fapadosnak tűnik az újhoz képest. Persze mindkettő tágas, mint egy bálterem, a csomagtartójukba pedig még egy tank is beparkolhatna, de az új eresztésben kényelmesebbek az ülések, az automata váltó sírás nélkül teszi a dolgát – na jó, a forgatható kormányt azért nem fogom dicsérni - és a médiacenter is tud mindent, amit egy ilyen készüléknek tudnia kell 2016-ban.

A formavilág tekintetében nem érdemes túl sok kört futni, hiszen elég ránézned a képekre. Tizenöt éve a Honda még azzal hangsúlyozta a CR-V terepjáró jellegét, hogy a seggét pótkerék-dobozzal pimpelte, de erre ma már nincs szükség. Az új eresztés egyébként – és ez is szigorúan magánvélemény – elég pofásan néz ki, főleg abban a színben, amiben a tesztautó pompázott. A japánok nagyon pöpecül keverik a szögletes és a lekerített formavilágot és ez alól ez az autó sem kivétel. A Honda a külseje alapján nem hazudja magát bitangabbnak, mint amilyen. Kellemes a szemnek, és ennyi.

A végére pedig bedobok még egy infót, ami a zsigereidet biztosan nem fogja felcsigázni, de az agyad tutira örülni fog neki: a tizenöt év és kétszáznegyvenezer kilométer alatt a kötelező szervizeken kívül a CR-V-ben egyetlen darab nyamvadt talpas gömbtámaszt kellett csak cserélni, ami még akkor sem vágna földhöz, ha a zsebpénzedből kellene kispórolnod a rávalót. Ugyan a karosszérián már szükség volt néhány apróbb szépséghiba kijavítására, de ha nagyítóval járnád végig a kocsit, akkor sem találnál rajta akár csak egy zörgő műanyag elemet sem. Ez persze a vadonatúj autóról nem mond el túl sokat, csupán annyit, hogy ha a japán mérnökök nem felejtettek el tervezni, akkor valami ilyesmire számíthatsz tőle is.

A CR-V tehát pont annyira szórakoztató autó, amennyire az életed az. Valamiért akkor sem éreztem full kreténnek magam, amikor ezzel ugrottam el felvenni a randimat, és akkor sem, amikor úgy rongyoltunk el bulizni a haverokkal, hogy a hátul ülők mindegyikének ült még plusz egy ember az ölében.

Az új modell az előd minden funkcióját a zsebében tudja, csak egy kicsit korszerűbb, egy kicsit szebb, de egy kicsit sem csibészebb. Épp ezért vezetési élményért rossz helyen kopogtatsz nála, de ha egy ilyen figyel a garázsodban, biztos lehetsz benne, hogy az autó téma nem fog a boldogságod útjába állni.

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.