Az előző évi frankfurti autószalonra vitte el a Honda azt az elektromos hajtású tanulmányautót, aminek a formáját nagyon eltalálták. A hetvenes évekbeli Civicet felelevenítő Urban EV-ről pedig most Genfben kiderült, hogy jövőre gyártásba is adják.

Olyan nagy sikert aratott a Honda retró stílusú elektromos kisautója, hogy úgy döntöttek, amint lehet, gyártani kezdik az Urban EV-t. Végre nem csak futurisztikus buborékautók lehetnek elektromosak, hanem egy igazán menő, az autózás klasszikus korszakát idéző formát is hajthat villanymotor.

A koncepció amellett, hogy nagyon hasonlít az egyes Golfra is, igazából az első generációs Civic formáját hivatott feleleveníteni.

A tervek szerint a jövőre bemutatkozó végleges változat amennyire csak lehet, hasonlít majd a tanulmányautóra, így az eltalált arányok, a kerek fényszórók és a tágas utastér megmaradhatnak. De a gyártásba kerülő, rendes kilincseket és tükröket kapó modellnek el kell búcsúznia a fényszórók közti üzenőfaltól és a műszerfal szélesvásznú kijelzőjétől is.

Még nem derült ki, hogy milyen hajtást kap az Urban EV, de valószínűleg egyetlen villanymotorról lesz szó, mérsékelt teljesítménnyel, ami az első kerekeket hajtja. Az akkumulátor kapacitása sem a Teslát, hanem inkább a Leafet veszi célkeresztbe, hiszen mégiscsak városi használatra szánt kisautóról van szó.

Az Urban EV egy olyan platformra épül, amire a jövőben több elektromos hajtású autót is készíthet a Honda. Például olyat, mint a tanulmányautó testvére, a Sports EV koncepció, aminek a megvalósulására azonban sajnos már kevesebb esély van. De jó hír, hogy megerősítették:

2019-ben már rendelhető, és gyártásba is kerül az Urban EV, ami az NSX és a Civic Type R után az utóbbi évek legmenőbb Hondájának számít.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés