Ez erős lenne.

Finoman szólva is erős pletykán pörög most a Forma–1-közeg – de tegyük, hozzá, hogy az egyik legnagyobb spanyol sportlaptól, a Marcától jön az infó –, miszerint

Fernando Alonso válthatja Sebastian Vettelt, amennyiben a német valóban nem tölti ki szerződését.

Bár Vettel szerződése 2020-ig köti a Ferrarihoz, ám – a tekintélyes F1-es újságíró, Joe Saward szerint – közel sem biztos, hogy kitölti a szerződését. A paddock pletykái szerint már így is merőben meglepő pilóták pótolhatják a négyszeres világbajnokot, a névsorhoz pedig most csatlakozott Alonso is, aki egyébként korábban már pedzegette, hogy egy versenyképes lehetőség, vagyis csapat esetén visszatérne a száguldó cirkuszba. Ugyan a Ferrari idei idénye (is) elúszni látszik, de még mindig a maranellóiak a Mercedes legjelentősebb riválisai.

A kétszeres világbajnok Alonso egyébként volt már a Ferrari pilótája 2010 és 2014 között, ám nem sikerült újabb bajnoki címet szereznie magának és csapatának sem.

(Forrás: Marca, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

Ilyen lesz a Kawasaki első hidrogénhajtású motorkerékpárja

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés