Volt már ilyen, a konstruktőröknél 1978-ig, a pilótáknál 1990-ig volt érvényben.

Bár a megváltozott helyzetben az F1 május közepe-vége felé szerette volna útjára indítani a 2020-as idényt, abból mostanra június vége lett, sőt, egyre nagyobb az esély rá, hogy a június 28-i Francia Nagydíjat is elhalasztják.

Az F1 sportigazgatója, Ross Brawn szerint megfelelő logisztikával akár még 19 versenyt is összetudnak hozni, ha júliusban elrajtolhat a mezőny, és tőle lehet azt is tudni, ha csak azt a minimum futamszámot szeretnék hozni, ami ahhoz kell, hogy érvényesnek nyilvánítsák az idényt, akkor elég októberben kezdeni.

A McLaren nagyfőnöke, Zak Brown szerint azonban a koronavírus-járvány után sem biztos, hogy minden csapat részt tud venni, vagy bemer vállalni egy-egy futamon való indulást, azért pedig, hogy az istállók ne hátráltassák a szezon lebonyolítását, visszatérne egy régi pontrendszerhez:

„Tegyük fel, hogy lesz 15 futamunk az idényben, ebben az esetben akkor számítson csak a 13 legjobb eredménye. Így egyetlen csapat sem akadályozná az F1 működését, miközben a távol maradó istállókat sem büntetnék nagyon.”

A sportág kezdetétől egészen 1990-ig nem az összes futamot vették figyelembe az egyéni világbajnokságban – az utolsó idényben például a szezon 16 versenyéből csak a legjobb 11 verseny számított –, míg a konstruktőröknél csak 1978-ig volt érvényben ez a pontrendszer.

Az F1 elmondta, legkésőbb mikor indul el a szezon

Jó eséllyel ennél csak korábban fog elrajtolni a 2020-as idény.

(Forrás: planetf1.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A Maserati csendes szellője az elektromos GranCabrio Folgore

Az Alfa Romeo kénytelen volt megváltoztatni az új modellje nevét

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés